2010. július 24., szombat 10:30
Oláh Ibolya és Szenes Iván nemrégen ismerik egymást. Szenes Andrea talkshow-jának a felvételén találkoztak, és ebből a találkozásból született Ibolya új lemezének Ki nem volt szomorú című dala.
Szenes Ivánnak sikerült az, amibe korábban már többeknek beletörött a bicskája: megszelídíteni Oláh Ibolyát. A dalszövegíró nagyon örül annak is, hogy felkerült Ibolya lemezére, és büszke rá, hogy a közös dalt kérik a legtöbben a toplistás korongról. Ibolya számára pedig nagy élmény, hogy egyik szereplője lehet a dalszövegíró új televíziós műsorának, amelyet a Szenes SzínHázban forgattak.
A nézők az M1-es csatornán július 24-én szombaton, azaz ma 13.35-től láthatják a zenés műsor második adását. Nemcsak a színház ódon falai között ülő közönségnek volt élmény, hanem a tévénézők számára is az, ahogy az Ott fogsz majd sírni című dalt tanította Szenes Iván az egykori megasztárosnak a kamerák előtt. Sőt, személyre szabta a szövegét. "Ott fogsz majd sírni , ahol senki se lát, s százszor megcsókolsz majd egy Oláh Ibolyát" - szól az új változat. Szenes Iván életében különleges dal a Hosszú az a nap, és nemcsak azért, mert ez az egyetlen, amelynek a zenéjét is ő szerezte. Ez az egyetlen, amelyet a feleségéhez, Kornay Mariann színésznőhöz írt! A Magyar Televízió Szenes SzínHáz című műsorának nézői új feldolgozásban, Oláh Ibolya és a szerző közös előadásában hallhatják a dalt.

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
