Hirdetés

Szerelemből gyűlölet - botrányos válások a sztárvilágban

2010. május 27., csütörtök 09:00

A szerelmes ember egy pillanatig nem gondolja, hogy lesz idő, amikor másképp érez partnere iránt. Azt pedig elképzelni sem tudja, hogy a szerelem az együtt töltött évek alatt felhalmozott sérelmek tárházává válik, netán viszályba, gyűlöletbe torkollik. Pedig erre is van példa bőven, a civilek között éppúgy, mint a sztárvilágban.

Hirdetés

Komár László és felesége hétről-hétre szaftosabbnál-szaftosabb történeteket kínálnak a szemfüles bulvársajtó számára. Bár többnyire a zenész verzióját ismerjük, a párhoz közelállók szerint Komár agresszív, durva ember. Az asszony szerint hangos veszekedéseik nem egyszer tettlegességig fajultak, ám az énekes azt állítja soha nem emelt kezet a feleségére. Erzsi nem csupán közös gyermeküket tiltotta el a zenésztől, azt tervezi bepereli férjét, és kifizetteti vele az évek alatt végzett házimunka ellenértékét.



Bár már hosszú évek óta nem házasok, a mai napig torzsalkodik egymással Mary Zsuzsi és Klapka György. Nyilatkozataik azonban legyenek is bármilyen durvák, az olvasónak mégis az az érzése, hogy ez a két ember a mai napig összetartozik. Nem is lehetne másképp, hiszen közös gyerekeik egy életre összekötik őket. Ha nem így lenne, talán az ékszermágnás sem törődne volt felesége magánéletével, állítólagos alkoholizmusával. Klapkánál egyébként akkor telt be a pohár, amikor az énekesnő negyven évvel fiatalabb kedvesével pózolt a kamrák előtt.



Év elején bombaként robbant a hír: Pachmann Péter és felesége, Ambrus Marcsi házasságának vége. A válás még nem zajlott le, és a felek nem is beszélnek különválásuk részleteiről. Annyit azonban lehet tudni, hogy a magára hagyott feleség mediátor segítségét kérte. Bár a TV2 híradósa és Marcsi nem kiabálnak kígyót-békát egymásra a sajtó hasábjain keresztül, ők Pachmann Péter nyilatkozatai által kerültek fel a legcsúnyább válások listájára. Visszatetsző, és nem vall túlságosan jó ízlésre, amit a tévés művel - a friss szerelem kedvéért szinte megtagadja házasságát. "Életem szerelme, Petra" - jelentette ki barátnőjéről, ami minden bizonnyal nem esik jól Marcsinak.

Látszólag a legnagyobb harmóniában élt együtt Várkonyi Andrea és férje, amikor kiderült, a csinos televíziós beleszeretett a rádiózás fenegyerekébe, Bochkor Gáborba. A megsértett és megcsalt férj valódi bosszúhadjáratot indított Andrea ellen. Felesége hűtlenségére hivatkozva az akkor 50 milliós közös vagyon 90 százalékát követelte. Csak olaj volt a tűzre, hogy Andrea, aki úgy tudta, nem lehet kisbabája, teherbe esett Bochkortól. Sokáig az is kérdéses volt, hogy a kislányt a válófélben lévő férj, vagy az édesapa nevére anyakönyvezik-e, de szerencsére a kis Nóri megszületéséig sikerült megegyezniük a peres feleknek az anyagi kérdésekben.



Csisztu Zsuzsa és Básty István válása hónapokig címlaptémát szolgáltatott a bulvárlapoknak. Az egykori sportoló és férje 8 év házasság után váltak el egymástól. Zsuzsa akkoriban a TV2 Aktívjában tálalt ki megromlott magánéletéről, és megosztotta a nyilvánossággal, hogy férje fizikailag és lelkileg is megnyomorította. Básty ezt hallva jogi úton kívánt elégtételt venni, de becsületsértés miatti perre emlékeink szerint nem került sor. Zsuzsa a válás után ismerkedett meg mostani párjával, Dr. Ketskés Norberttel: szerelmüket kisfiuk, Krisztián tette teljessé.



Azt, hogy Erdélyi Mónika és Mukli Gyula kapcsolata megromlott, már a hír kirobbanása előtt sejteni lehetett. Ám, hogy a pár miért szakított nem sokkal kislányuk, Olivia megszületése után, az sosem derült ki. Az RTL Klub műsorvezetője szerint a közös célok hiányoztak leginkább kapcsolatukból, a zenész azonban azt állította, hogy az anyagi viták és Mónika folyamatos féltékenykedése keserítette meg szerelmüket. A tulajdonképpen szokványos szakítás mégis tartogatott pikantériát a hírességek magánélete iránt érdeklődők számára. Mukli Gyula a konkurens csatornán, Joshi Bharat műsorában vallott tönkrement kapcsolatukról. Bár a zenész a felvételt állítólag letiltotta, az mégis adásba került, így egy ország csámcsoghatott azon, minként tört borsot Gyula a kibeszélőshow házigazdájának orra alá.



Őrült nagy szerelemben élt hosszú éveken át Pataky Attila és felesége, Bea. Madarat lehetett fogatni velük, amikor kisfiuk, Acsa megszületett, házasságuk mégsem tartott holtomiglan-holtodiglan. A kapuzárási pánik a rockzenészt sem kerülte el, beleszeretett egy fiatal lányba, Erikába. A viszony a feleség fülébe jutott, és a megalázott asszony beadta a válókeresetet. A szakítást azonban mindketten megszenvedték, új szerelem ide vagy oda, Attila hónapokig komoly emésztőszervi megbetegedéssel küzdött, Bea pedig tíz kilót fogyott, ami, miután túljutott a lelki kínokon, még jót is tett önbecsülésének.

Szinte még alig ismerték egymást, amikor Roli megkérte Judy kezét. Az énekesnő eleinte készségesen nyilatkozott szerelmükről, ám egy idő után már csak keveset olvashattunk a pár boldogságáról. Éppen ezért még a hozzájuk közelállókat is meglepte, amikor nyilvánosságra került, Judyék válnak. A sajtóban megjelent hírek alapján voltak, akik elítélték az énekesnőt, hiszen kiderült, hogy már házassága alatt beleszeretett fiatal ismerősébe, Balázsba. A Groovehouse énekesnője őszintén vallott érzéseiről, nyíltan beszélt a kapcsolatuk megromlásának okairól. Judy fájlalta, hogy Roli sem érzelmileg, sem anyagilag nem támogatta, nem tudtak közös terveket szőni, nem voltak céljaik. A zenészházaspár válása azonban nem csupán Judy félrelépése miatt kapott nagy sajtónyilvánosságot. Hamarosan kiderült, hogy a férj új választottja a Megasztár második szériájában feltűnt Tóth Gabi. "Nem érdekel, kié lesz a levetett férjem" - nyilatkozta akkoriban pikírten Judy. Az énekesnő és Balázs azóta is boldog pár, a múlt héten a TV2 Mr. és Mrs. műsorában is számot adhattak szerelmükről. Szerencsére Roli is jól választott, - mint mondja - Gabival tökéletesen kiegészítik egymást. A vadóc énekesnő ahol csak teheti, elmondja, ebben a kapcsolatban érett igazi nőként, és korábban senki iránt nem érzett így. 

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Elképesztő pletykák Claudiáról
Előzetesbe kerülhet Stohl András?

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (4)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

ekiss (2010. máj. 28., 12:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Komar Laci es "neje" roppant boldognak tunnek mar ezen a kepen is. Varkonyi Andrea nagyon szep no. Maunika hazassagarol sok cikk van, de hat a Mukli GYukli sem egy megbizhato szemely tehat nem akarok felettuk palcat torni.

Értékeld a hozzászólást!

gina888 (2010. máj. 27., 15:17)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Pachmann??? "Alamuszi nyuszi nagyot ugrik!" Rá ez nagyon jellemző! Komár-ügy: Szerintem Komár nem tudja félretenni a büszkeségét, ahogy Mukli Gyula sem és ez egy kapcsolatban pedig gáz, de nagyon! Utólagos nyilatkozataikból ez látszik ill. látszott (szennyeskiteregetések úgy, hogy nehogy azt gondolják az olvasók, hogy Bennük van a hiba). Roli meg még sajnos olyan szinten van mint a Tóth Gabi! Tényleg összeillenek!

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. máj. 27., 12:06)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
pakman felesége tényleg szép nő. Kiért is hagyta el Őt? Ja, már tudom.

Értékeld a hozzászólást!

Chagita (2010. máj. 27., 10:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem azért, de a Pachmann felesége milyen gyönyörű...

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
19:35 Aktív
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft