Hirdetés

Sztárok vallanak a sztársebészről

2009. július 30., csütörtök 05:15

Előzetes letartóztatásba helyezték Seffer István plasztikai sebészt, akinek műtőjében számos híresség megfordult már. A doktort "emberi test tiltott felhasználásával" gyanúsítják másik három személlyel együtt. Zamecsnik Péter ügyvéd a StoryOnline-nak elmondta, a végzés nem jogerős. Az előzetes - a törvény szerint - 30 napra szól.

Hirdetés

A StoryOnline arra volt kíváncsi, milyen embernek ismerték meg hazai hírességeink az említett doktort, hiszen többen szinte baráti viszont ápoltak vele.

Molnár Anikó mellnagyobbítását is azon a magánklinikán végezték, ahol Seffer István is operált. Éppen ezért az egykori villalakó jól ismerte a szakembert. A szőke lány kijelentette: nem hiszi, hogy Seffer bármiféle illegális ügybe keveredett volna, maximálisan becsületesnek ismerte meg. Anikó szerint a plasztikai sebész nem csak kiváló szakember, de kedves és segítőkész is.

Kótai Mihály világbajnok boxoló kijelentette: Istenként tekint Sefferre, aki nem csak a szemét, de a karrierjét is megmentette. Misinél egy speciális beavatkozást hajtottak végre, amit ha nem végeznek el, be kellett volna fejeznie a sportpályafutását. A híresség éppen ezért nagyon hálás az ismert plasztikai sebésznek. Kótai Mihály egyszerűen csak úgy jellemezte Seffert: igazi úriember.

Hajdú-Sarka Kata szintén jól ismeri a gyanúba kevert doktort. Bár eddig ő még nem feküdt a kése alá, de azt tervezi, hogy a szoptatás befejeztével felkeresi egy korrekciós műtét miatt. Kata szerint Seffer István kiváló plasztikai sebész. Hozzátette: sem ő, sem pedig férje, Hajdú Péter nem tudott olyasmiről, amit a lapok a doktorról állítanak.

Kunovics Katinkán több plasztikai beavatkozást is végrehajtottak, ugyan egyiket sem a kaposvári klinikán, de egyszer ő is járt Sefferéknél. Végül nem javasolták neki a beavatkozást, ezért nem is erőltette tovább a dolgot. Úgy emlékszik vissza, hogy Sefferék nagyon korrektek voltak vele, becsületesen megmondták neki, mire számíthat, nem a pénzre hajtottak. Katinka szintén kedvesnek nevezte Seffer Istvánt.

Bár a pletykák szerint Lang Györgyi is járt az ismert plasztikai sebésznél, az énekesnő nem akart erről nyilatkozni, mint ahogyan a konkrét ügyről sem. Általánosságban azonban elmondta, nem csodálkozik azon, ha egy beteg ember minden lehetőséget kipróbál a gyógyulás érdekében. Hozzátette, egyébként is minden kezeléshez két ember kell, ezt érdemes figyelembe venni, mielőtt bárki ítélkezik.


Bodrogi Gyula megmutatta szerelmét! KLIKK!

Sztárok vallanak a sztársebészről

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (16)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Qkorika (2009. aug. 5., 09:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
"Hegyek lánya", csak nem gondolod, hogy Ungár Anikó genetikailag ilyen ránctalan és visel gömb melleket 61éves korában?! A fiatalabb élettársa miatt muszáj karban tartania magát és ezt nem az edzőteremben teszi csak.De ott is. Van benne spiritusz az biztos, meg pénze a plasztikai sebészre. A napokban virított egy képen a Havassal, mind a két melle ki volt rakva közszemlére szinte teljesen, azért elég visszataszító volt. Az Ő korában ezt már azért mégse kéne. Több esze van sokkal, mint Medveczkynek, annak valahol látszani kéne!

Értékeld a hozzászólást!

giggiee27 (2009. aug. 3., 12:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
hacacáré! Biztos vagyok benne,hogy a Seffer Doktor Úr elmondta műtét előtt,ha a probláma olyan jellegű,ami nem biztos hogy teljesen eltüntethető,még a műtéttel sem!KÉTSZER MŰTÖTT ENGEM IS ÉS MÁR AZ ELSŐ TALÁLKOZÁSNÁL ELMONDTA EZT NEKEM,HOGY TELJESEN SOHA SEM LESZ TÖKÉLETES AZ AMIT MŰTÖTTEK,DE SOKKAL SZEBB LESZ!Korrekten elmondta,nem álltatott,nem hitegetett semmivel!Első talákozásnál mondta,lehet,hogy kétszer,lehet háromszor kell megműteni!ÉS ÉN SEM VAGYOK MEDVECZKY ILONA SEM PEDIG UNGÁR ANIKÓ! MÉGIS KEDVES VOLT VELEM,ÉS TISZTELETTUDÓ! A ránctalanítás az teljesen más,mert a ránc puha szövet,és azért simul ki és lesz sima az arcbőr!Egy műtéti heg pedig megint más!Nekem egy csomót is kivett a karomból,amit szépen összevarrt!De a bőröm problémás,aztán lézerezte is.A bőröm keloidosan gyógyul,és erről nem az orvos tehet!!! Vannak olyan dolgok,amiket nem lehet teljesen eltüntetni!Csak kevésbé feltünővé tenni! ÉN TELJESEN ELÉGEDETT VAGYOK A SEFFER DOKTOR ÚRRAL!ÉS AKINEK PROBLÉMÁJA VAN,MENJEN A KAPOSVÁRI KLINIKÁRA!MINDENKI NAGYON KEDVES OTT!

Értékeld a hozzászólást!

hacacáré (2009. aug. 2., 19:11)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A plasztikai sebészek sem istenek. Még Seffer doktor sem! Engem operált, de nem plasztikai jellegű műtét volt, hanem egy ötven év óta tartó betegség műtéti megoldása, amit máshol nem vállaltak. Kétszer kellett visszamennem hozzá korrekcióra. Harmadszorra már nem mertem, inkább belenyugodtabb a "szépséghiba" örökös viselésébe. Ennyit a szuperorvosi tevékenységéről. Igaz,hogy nem vagyok sem Medveczky Ilona, sem Ungár Anikó /őket előttem operálta!/, de én a /nem kevés/ pénzemért ezt kaptam.

Értékeld a hozzászólást!

giggiee27 (2009. aug. 2., 18:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Anett33-hoz csatlakozom!Továbbá!Most valaki valami miatt nagyon rosszat akar a Seffer Doktor Úrnak!Most rászáll mindenki!Holott szerintem rászállhatnának másokra!SZÍVBŐL REMÉLEM,HOGY MEGÚSSZA,ÉS SEMMI BAJA SEM LESZ!És biztos vagyok benne,hogy ő az őssejt beeültetéssel senkinek semmi rosszat nem akart! SZÜRKEMAKI-nak üzenném:UTÁNA ÍRKÁLJ ILYENEKET A DOKTOR ÚRRÓL HA MAJD TE IS ENNYIT LETESZEL AZ ASZTALRA,SZEMÉLYESEN NEM ISMERED!HIDD EL ÉN IGEN!ÉS NEM KÉPZELI MAGÁT ISTENNEK!DE JOBBAN BÍZOM BENNE MINT AZ ISTENBEN!MERT Ő SEGÍTETT MÁR RAJTAM,DE AZ ISTEN NEM! A TUDÁSA AZ NAGY!HA A TIÉD IS ENNYI LENNE NEM ÍRKÁLNÁL ILYENEKET RÁ! OLVASD EL LANG GYÖRGYI MIT NYILATKOZOTT!ÉS EZ ÍGY IS VAN! PÉNZ???Miről beszéltek???Ha bemész egy sima kórházba,akkor ha nem fizetsz rád sem néznek!Körzeti orvos szintén!Ha még adsz is pénzt,akkor sem biztos!Nagymamánál kaptak pénzt és rá sem néztek a kórhában!Meg is halt!Na???Akkor miről írkáltok itt?Sok az írigy szerintem!

Értékeld a hozzászólást!

Anett33 (2009. aug. 2., 09:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kedves Amidale30, A hozzaszolasom csupan arra utal hogy milyen a Magyar emberek tobbsege......nagyon sajnalom a helyzetet de arrol nem a maganklinika tehet...edesapamnak is a szivevel van gond de sajnos addig nem ment semmire amig bele nem nyult a zsebebe...es nem a maganklinikarol van szo.....A velemnyem tomoren annyi hogy le lehet tenni az asztalra szakmailag minimum annyit mint az elhiresult Doktor ur...es utana lehet frocsogni meg okoskodni.... A millios mutetek helyett pedig tudom ajanlani a Titok cimu konyvet es a pozitiv gondolkodast :))))) Szep Napot

Értékeld a hozzászólást!

giggiee27 (2009. aug. 2., 08:43)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én nem vagyok se sztár,se villalakó!De operált Seffer Doktor Úr,nem mell,száj feltöltés,és nem is zsírleszívás volt!A műtét ára kb annyi volt mint máshol már amennyit ráköltöttünk!EGY TISZTELETRE MÉLTÓ EMBER,AKI NEM NAGYKÉPŰ!!!KÖZVETLEN,KEDVES,NEM PÉNZÉHES!!!Ha valaki bemegy egy nem magánkórházba,mivel kezd???FIZET!!!A KÓRZÁHBAN DOLGOZÓ ÖSSZES EMBER NAGYON KEDVES!BIZTOS VAGYOK BENNE;HOGY A DOKTOR ÚR SEMMIFÉLE ROSSZAT NEM AKART AZ EMBEREKNEK AZ ŐSSEJTBEÜLTETÉSSEL!

Értékeld a hozzászólást!

AMIDALE30 (2009. aug. 1., 11:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ANETT33 KÖTVE HISZEM HOGY SOKAN MEGTEHETIK HOGY MAGÁNKORHÁZBA MENJENEK. ÉN 50% ON VAGYOK TEHÁT ÉNNEKEM MÉG A NAPI GYOGYSZERRE SINCS JA ÉS NEM TUDOM MEGFIZETNI A TÖBBMILLIOS VIZSGÁLATOT VAGY OPERÁCIOT AMI ÉLETMENTÖ LEHET MIVEL A SZIVEMMEL VAN GOND AZ ÉN SEGGEM ALÁ SENKI NEM TESZ SEMMIT MINT EGGYES SZTÁROCSKÁNAK MONDOTT EMBER.

Értékeld a hozzászólást!

edina_m (2009. júl. 31., 13:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Megkérdezett "nagyjainkat" beültethetnék az esküdtszékbe, ha lenne....felmentés borítékolva...

Értékeld a hozzászólást!

Anett33 (2009. júl. 31., 05:34)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Gratulalok Magyorok....Ez Igen...Szedjukk szet,csontozzuk ki csak azert mert probal valamit tenni....Jellemzo.En egy abszolut atlagos magyar allampolgar vagyok..aki igenybe vette a klinika szolgaltatasait....nem plasztika nem hiusag...sebeszeti beavatkozas ennyi.....Fizettem???Igen Sokat????NEEEEEEEEEEEEMMMMMMM.Nem tobbet mint a hitvany kozkorhazakban kellett volna a normalis ellatasert.....Kedves emberek nem csak a "Celebeket" kene kerdezgetni a klinikarol.....sok mas normalis ember is jar oda....Dehat ugye mindig erdekebb frocsogni a misik emberrol jo magyar szokas szerint ...aztan meg csodalkozunk,jajagatunk hogy a szaktekintely miert hagyott el minket hat ezert kedves honfitarsaim.....ekes pelda napjainkbol:Madonnakoncert!!!!!! Csak igy tovabb Magyarok! Hajra!!!!!!!!

Értékeld a hozzászólást!

czesc (2009. júl. 30., 20:58)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem igazán értem,hogy Magyarországon miért nem lehet engedélyezni a beültetést.Kijevben és Kínában végeznek ilyen műtéteket.Értem,hogy még kisérleti stádiumban van,még rengeteg mindent vizsgálnak és kutatnak,tökéletesítenek,de egy betegnek nem elég az a válasz,hogy nyugi,majd 50 év múlva már rutinműtét lesz.Neki egy élete van,nem ér rá ennyit várni,most akar egészségesen élni.Tudom garanciát sehol nem adnak arra,hogy sikeres lesz a dolog és minden rendben lesz!Ezt nem is várja senki.Egy dolgot tudnak adni,az esélyt a gyógyulásra.Az biztos,hogy a kutyaszart is bevenném,ha tudnám,hogy akár 3% esély van rá,hogy attól másnap lábra tudok állni. Az pedig csak könnyitene a dolgon,hogy mindezért nem kell külföldre menni,csak Kaposvárig.Tudom erkölcsileg elitélendő és törvényellenes ami ott folyt,de szerintem a betegek erre a részre magasan tojnak,meg akarnak gyógyulni.Tudom,hogy etikátlan az orvosok részéről is,amit tettek,de érdekelne például a statisztika.A megműtött emberek hány %-a érez azóta javulást és hányan haltak bele.Minden,ami kicsit is hasznos info,az előre viszi a kutatást.Azt is tudom,hogy mindennel vissza lehet élni,a tudást rosszra is lehet fordítani,de ezzel a jót is kizárjuk.Gondolok itt a béranyaságra.Nálunk tiltva van egy csomó erkölcsi ok miatt például,de ezzel annak a lehetőségét is elvesszük,akinek csak így lehetne gyereke.

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2009. júl. 30., 12:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én a Kiszel véleményére vagyok kíváncsi, a többi nem érdekel!! )))))))))))) Meg még arra is, hogy a hozzászólásim miért nem jelennek meg??? Ja, meg még arra, hogy a donna és a hajdúsarka miért van megint itt??

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2009. júl. 30., 11:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kótai Misinek üzenném, hogy egy igazi úriember nem tesz olyan kijelentést, hogy kirázza a hideg, ha hasonló nővel kellene szerekeznie.

Értékeld a hozzászólást!

szürkemaki (2009. júl. 30., 10:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Istenként tekintenek rá de ő is annak képzeli magát erősen úgy néz ki.Nem hiszem hogy egy ilyen idős és gyakorlott ember nem tudta miben segédkezik vagy nem nézett utána.Nem akarom elitélni de 5 millió forint/kezelés elég durva főleg bizonytalan kimenetelű dolgokra.A másik fél igen kell hozzá de egy nagyon beteg embert aki mindent kipróbálna csak meggyógyuljon nem tenném egyenlővé egy orvossal aki pénzhajhászás okán ilyenbe kezd.

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2009. júl. 30., 09:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Seffer doki most gondolkodhat, hogy vele egykorú nővel szeretne-e inkább, vagy esetleg vele egykorú pasival hm ?

Értékeld a hozzászólást!

KnockOnWood (2009. júl. 30., 09:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kicsit csodálkozom, de azért nem árt tudomásul venni, hogy egy ismert ember sem tehet meg bármit. Még ha úgy is képzeli. De ugye az ártatlanság vélelme...

Értékeld a hozzászólást!

Hencica (2009. júl. 30., 07:59)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez a sarki kata micsoda egy hazudós!

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
10:45 EZO.TV
11:45 A dadus
12:00 Híradó
12:10 Ramona
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft