
Értékeld a hozzászólást!
2009. október 1., csütörtök 14:00
Felröppent a hír, hogy Flipper Öcsi végrendelete körül botrány alakult ki. Azt pletykálják édesanyja és volt párja marakodik a hagyatékon. Ám nem az énekes nem az egyetlen híresség, akinek halála után hasonló helyzet alakult ki.
Albert Györgyi hagyatéka körül sem volt minden tisztázott. Exvőlegénye, Dániel korábban a StoryOnline-nak elmondta, Györgyi többször is elmondta neki, hogy Duna-parti lakásának felét rá akarja hagyni, míg másik felét volt férjének fiára. Az újságíró határozottan kijelentette: Györgyinek is elmondta, erről nem akar hallani, semmire nem tart igényt. Dániel azt is tudni vélte, az ismert tévés nem akarta, hogy családtagjai örököljenek utána. Állítólag a tévés exvőlegényével azt is közölte, inkább az államra hagyja mindenét, minthogy a rokonaira. Galsai Dániel szerint elhunyt kedvese hagyatékából ő semmire nem tart igényt, csupán a cicáját, Kovács Pistit szerette volna megkapni, de az sem került hozzá.
Anettka sem gyászolhatta teljes nyugalomba elhunyt férjét, ugyanis náluk is hagyatéki viták merültek fel. Mindenki azt feszegette, az özvegy vagy Rezső lánya örökölhet, vagyis kinek mi jár valójában. Antal Imre végrendeletét is rejtély övezte. Nem lehetett tudni, van-e egyáltalán valamije az elhunyt tévésnek, és ha van, abból jut-e valami barátjának Józsefnek. Michael Jackson hagyatéka is családi marakodás tárgya lett és még a mai napig sem tudni, ki mit kap a sztár vagyonából.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!
