
Értékeld a hozzászólást!
2008. november 8., szombat 18:00
A Megasztár tinédzser versenyzői, Hien, Lüszi és Dávid már most komoly rajongótáborral rendelkeznek. Talán még fel sem fogták, hogy mi vár rájuk. A Storyonline körkérdést intézett két énekeshez, akik szintén kamaszként kerültek rivaldafénybe: mire készüljenek a gyerekek?

Szandit a Megasztár egyik zsűritagja, Fenyő Miklós indította el a pályán. Tizenhárom évesen már többszörös aranylemezes előadó volt, így számára is korán jött a siker.
"Rengeteg buktatója lehet annak, ha valaki ilyen fiatalon csöppen bele a szakmába. Mikiékhez több, mint egy éven át jártam.Ő zongorázott, én énekeltem, rengeteget beszélgettünk, és csak körül-belül 1 év múlva jelent meg az első lemezem. Volt ideje megismerni. Emlékszem, akkoriban még teljesen máshogy mentek a dolgok, nem volt például stylist sem. Az első fotózásomnál Miki rúzsozta ki a számat. Most eszembe jutnak vicces dolgok, a Pintácsi Alexandra névvel például nem lehetett volna elindulni. Felmerült, hogy legyen Tavasz Ibi a nevem, de az édesapám ellenkezett, és maradtam Szandi. Kétszázhetvenezret adtunk el az első lemezemből. Ezeket a gyerekeket egyből sztárnak kezelik, ezt borzasztó nehéz lehet feldolgozni.Féltem Őket. Mögöttem állt egy szerető család, és Miki is. Sokban megkönnyítették az életemet, járhattam iskolába, meg tudtam maradni normális gyereknek."
Csifó Dorina nyolc éves kora óta tanulja a színész mesterséget, de az igazi áttörést a Barátok közt hozta meg számára. Egy csapásra ismertté vált, és a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen érzés sztárnak lenni. Ma már ő is a popsztárok táborát erősíti.
"Meg kell tanulniuk a szakmai alázatot, és tisztában kell lenniük azzal is, hogy sok ember munkáját tehetik tönkre, ha nem figyelnek - javasolta Dorina. - A negatív kritikákat is meg kell hallgatniuk, hiszen abból is sokat lehet tanulni. Sok lemondással is jár ez az egész, hamar felnőtté teszi az embert a színpad."
Mark tizenhat évesen robbant be a könnyűzene világába. Első dala azonnal listavezető lett, és népszerűsége azóta is töretlen. "A sikert megszerezni könnyű, de megtartani nagyon nehéz - árulta el Mark. - Fontos, hogy hallgassanak a felnőttekre, és mindig legyen valaki, akinek kikérhetik a tanácsát. A hirtelen jött ismertség könnyen az ember fejébe szállhat, ezért is kell, hogy legyen valaki, aki kontrollálja a döntéseiket. Nem könnyű tizenévesen szigorú szabályok szerint élni, és kiszakadni a megszokott környezetből. Kemény kritikákra kell számítaniuk, és arra is, hogy sokan irigykednek majd rájuk, de ezek a szakma velejárói. Azt is időbe telik majd megszokniuk, hogy mostantól nem mehetnek el sehova anélkül, hogy ne ismernék fel őket."

Veres Mónika tizenhárom évesen jelent meg először tévéműsorokban, Nika néven jelentetett meg két nagylemezt. Most a Megasztár vokalistája, így testközelből látja Hienéket.
"Nekem nagyon nehéz volt azt feldolgoznom, hogy nem tetszhet mindenkinek, amit csinálok. Nem értettem, hogy miért nem örül mindenki nekem. Tizenhat évesen kerültem ki a popszakmából, Babos Gyulával dolgozom négy éve. Az a legfontosabb, hogy a gyerekek maradjanak természetesek, és örüljenek a pillanatnyi sikerüknek. Tanuljanak, és majd idővel el tudják dönteni, hogy kinek a szava számít. Hirtelen nagyon sok barátjuk lesz majd, le kell szűrniük, hogy ki az, aki komolyan rájuk kíváncsi."
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
