Hirdetés

Tanult Tóth Lüszi esetéből a Mega-zsűri?

2010. augusztus 6., péntek 16:00

A StoryOnline a Megasztár 5 középdöntőjén járt a Vígszínházban. A TV2 tehetségkutatójának válogatójából több egészen kicsi gyerek is továbbjutott, de valószínűleg a döntőbe már nem kerülhetnek be. Vajon miért?

Hirdetés

Valahogy az az érzésünk támadt, hogy a zsűri nem felejtette el Tóth Lüszi esetét. A tehetséges kislány az előző szériában a legjobbak közé került, ám egy idő után rettentően fárasztotta a szereplés - nem is futott be, miután végetért a verseny. Akkoriban sokan úgy gondolták, egy általános iskolás gyermeknek nem való még a sztárság, tanulnia, játszania kellene. Lüszi, sok mindent feladott a sikerért, mégis eltűnt a süllyesztőben.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

A Megasztár 5 zsűrijét - ahogy anno Lüszi - szinte elvarázsolta a kis Anna. Friderikusz Sándor egyenesen csodagyereknek nevezte. A szigorú ítésznek annyira tetszett a kislány hangja, hogy azt javasolta neki, próbálkozzon a szinkronszínészettel. Eszenyi Enikőt pedig annyira elbűvölte a gyermek, hogy kijelentette, hazaviszi babának a polcra. Abban azonban a zsűritagok egyetértettek, hogy a tehetséges kislány sokkal többre viheti, ha néhány évet vár még a szerepléssel, így nem valószínű, hogy láthatjuk majd Annát a Mega-színpadon.

Szívszorító pillanatnak lehettünk tanúi a gyengénlátó Szabó András produkcióját hallgatva is. A kisfiú beleadott apait-anyait, és bár a zsűritagoknak - a kritikai észrevételek mellett - tetszett az előadása. Annához hasonlóan Andrisnak is azt javasolták, hogy jobban jár, ha kicsit idősebb korában választja az előadói létet, és kijelentették, hogy még nagyon sokra viheti.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Itt a jövő magazinja! - Megújult a BEST!
Liptai Claudia újra ragyog

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

kovaka (2010. aug. 8., 19:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Miért nincs alsó korhatár? Pl. 18 év, hogy ne a szülők akarata, hanem a fiataloké érvényesüljön?

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2010. aug. 8., 09:40)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Ó, most jut eszembe, hogy most született egy baba a rokonságba, a szépségével, meg a nyávogásával le tudna valakit nyűgözni ??

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. aug. 8., 08:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Vagy korhatárt kell szabni vagy ha mégsem akkor nem szabad gondolkodni a zsűrinek azon bírja-e majd a döntőt valaki vagy nem.Ha eleve nem nyerhet bizonyos korosztály akkor miért engedik itt indulni?

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. aug. 7., 09:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Eleve meg kéne szabni valami korhatárt! Ne menjen oda tanuló, aki még hamvas, és ne menjen oda nagyapó sem, aki verselni óhajtott, ergo, azt sem tudta, hová jelentkezett? Mekkora gusztustalanság, már úgyis megvan a nyertes, csak várják a sok idióta szavazását, amiből bőven megtérül a nyertes díja!

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2010. aug. 6., 23:54)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egészen egyszerűen meg lehetne oldani ezt a dolgot : tegyék korhatárossá a jelentkezést!... 16-18 éven felüliek jelentkezhessenek a tehetségkutató műsorokba!... Így nem lennének felesleges csalódásnak kitéve a gyerekek... De ez így nem teljesen rendjén való, hogy 1-2 előválogatáson túljutnak, bíztatják őket, lelkesednek, aztán hirtelen haza lesznek zavarva?!... Mire jó ez?!... Amúgy én sem vagyok híve annak, hogy kisgyerekeket futtassanak a szülők és pénzt csiholjanak belőlük, de ez ÍGY nagyon nagy arculcsapás a gyerekeknek!...

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. aug. 6., 17:24)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ahelyett, hogy a szülőket jól seggbe rugdosták volna, amiért ennek teszik ki a gyerekeküket! A tehetséges gyerekeknek minden évben van felvétel a Rádió gyerekkórusába, az Operaházban is, meg leeht taníttani, képezni, ha valóban olyan tehetséges a gyerek.De neeeem, manapság Magyarországon majmot csinál a kedves szülő a gyerekéből, ha befut, farvizén elevickél, és mivel még nem nagykorú, rendelkezik a jövedelmével és egész jól meg is él belőle.Ehh, micsoda bagázs....

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
21:30 Bábel
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft