Terry igazságot akar
2010. január 8., péntek 05:00
Terry Blacknél betelt a pohár. Úgy érzi, hogy kisfiával, Danikával nem úgy bánnak az iskolában, ahogy kellene. Ugyanakkor hozzátette: nem csak Danika van ilyen helyzetben a szigetszentmiklósi oktatási intézményben.
Terry állítása szerint nem csak ő van kiborulva az iskolában történtek miatt, hanem más gyerekek szülei is. A híresség több példát is említett, amit méltánytalannak tart. Többek között, hogy a szülőknek az utcán kell várakozniuk a gyerekekre, nem mehetnek be az iskola épületébe. De volt arra is példa, hogy Danika fekete pontot kapott, mert az egyik pedagógus szerint nem megfelelő ünneplő ruha volt rajta. Terry szerint ez rágalom.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)
Egy másik esetben, nem fogadták el a kisfiú orvosi igazolását és az allergiája ellenére is úsznia kellett a klóros vízben - mesélte felháborodva Terry, aki az eset miatt már több helyre is elment, de eddig sehol nem talált jogorvoslatot. Jelenleg az eset a polgármester előtt van.
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onSzabó Gyula sok mindent újra tanulIstvánnak bejön Anikó?
Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (6)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
NewWave (2010. jan. 12., 03:34)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Drága Terry néni! Minden iskolának van Házirendje, amit el kell(ene) olvasni és mindenkinek be KELL tartania... Mondjuk Danika helyében én külön örülnék, ha nem jönne be a suliba értem minden nap a transzvesztita nevelőapám (anyám?), épp elég egész nap a többiek cikizését hallgatni ezügyben... Amúgy vannak ám szuper magániskolák is, ahol minibusszal hozzá-viszik a gyerekeket, értük sem kell menni!... Ja, azt viszont nem értem : milyen allergia az, amelyben nem érheti VÍZ a beteget???... Otthon akkor hogyan fürdik a kis Danika?... Netán ásványvízben?... Vagy tejben (az sem klóros)?...
Értékeld a hozzászólást!
monkababy (2010. jan. 9., 20:15)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ezek a sztárok (?) miért hiszik azt, hogy nekik és a családtagoknak más bánásmód jár, mint a többi halandónak???? Undorító.
Értékeld a hozzászólást!
mackosajt02 (2010. jan. 8., 19:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Van megoldás a problémára: keresni kell egy másik iskolát!
Értékeld a hozzászólást!
icer (2010. jan. 8., 18:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
KI EZ A teri???? meg a kölkei....
Értékeld a hozzászólást!
Qkorika (2010. jan. 8., 14:18)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Milyen igazságot akar Terry néni? Nem tetszik, hogy a nevelt gyerekeire is azok a szabályok érvényesek, mint a többi gyerekre? Betelt a pohár? Válasszon egy nagyobbat, ami még félig üres! Nem képzeli, hogy a pedagógusok fognak gazsulálni a sztárcsapatának?! Ha mindenki jöhetne-mehetne az iskolákba, akkor meg az lenne a baj, hogy nem vigyáztak a féleszű tanárok és valakik bevittek drogot az iskolába. Ők a felelősek, börtönbe velük. Akkor most hogy legyen Terryke? Ki hová álljon a kapuban?
Értékeld a hozzászólást!
fityisz12 (2010. jan. 8., 09:39)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
az én gyerekeim a XX.Serény u-ba, majd a Nagy László lakótelepi ált. iskolába jártak, oda sem lehetett bemenni, már 20 évvel ezelőtt is az utcán várakoztunk a gyerekekre. Az unokáim a Páneurópába jártak Soroksáron, ott is télen nyáron az utcán, az iskola kapuja előtt várakozhattunk. Csak az utóbbi 1-2 évben lehetett bemenni a szülőknek a portás fülke melletti előtérbe. Miért lenne ez Szigetszentmiklóson máskép??????
Értékeld a hozzászólást!