2008. április 18., péntek 15:25
Két sokkoló élmény határozta meg eddigi egész életét a Kiválasztott sztárjának. Az egyik iszonyatos pillanat az volt, amikor elvette egy másik ember életét.
Uri Geller már egészen fiatalon tudta, hogy apjához hasonlóan ő is katona akar lenni. Alig múlt tizennyolc éves, amikor 1964 tavaszán bevonult az izraeli hadseregbe. "Apám szerette volna, ha belőlem is hivatásos tiszt válik. Az elismerésére vágytam, amit csak akkor kaptam meg tőle, amikor a hatnapos háborúban 1967-ben megsebesültem."
Ekkor történt valami, ami Uri Geller életének meghatározó eseménye lett. "Katona voltam. Szemben álltunk egymással, mind kettőnknél fegyver volt. Tudtam, ha nem lövök, én halok meg, s megöltem egy embert. Ez a pillanat megváltoztatott mindent: vegetáriánus lettem, semmilyen élőlényt nem tudok se közvetlenül, sem pedig közvetve bántani. Elhatároztam, képességeimet soha semmilyen körülmények között nem leszek hajlandó rossz dolgokra felhasználni."
Ettől kezdve elhatározta, hogy ahol csak tud, jót tesz. A 60-as években kibékítette a házastársi konfliktusokkal küszködő John Lennont és Yoko Onót, a foci VB előtt David Beckham lábát gyógyította.
További részletek a Best magazinban!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
