Hirdetés

Visszatér a Jóban Rosszbanba Puskás Peti

2011. április 1., péntek 18:45

A TV2 kamerái segítségével Jóban Rosszban forgatásába pillanthattunk be. A felvételből kiderült, Puskás Peti ismét látható lesz a sorozatban: Megtudtuk: egy év kihagyás után április 11-től lesz újra képernyőn.

Hirdetés

Mint már megírtuk, annak idején Péter kért egy kis pihenőt színházi elfoglaltságai miatt, ám most úgy tűnik, ismét felbukkan Csillagkúton, hiszen egykor úgy írták ki karakterét, "Svédet", hogy bármikor visszatérhet.
Peti Baronits Gáborral egy, a Kékmacsekban játszódó jelenetet próbált, amelyben a fiatal színész túlságosan a pohár fenekére néz. 



"Egy év kihagyás után mentem be a stúdióba forgatni. Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy újra a stábbal lehetek és forgathatok. Mindig is fantasztikus hangulatban telt a munka" - árulta el Puskás Peti. "Annak kifejezetten örültem, hogy drámaibb jeleneteket forgattunk. Nem ez okozott nehézséget, hanem a szövegtanulás. Azt gondoltam, ugyanúgy, mint korábban, majd egy-két óra alatt megtanulom a szövegemet. Azonban azzal kellett szembesülnöm, hogy az egy éves kihagyás miatt elszoktam már ettől. Ami korábban rutin volt, most nem működött, így több időt kellett szánnom rá" -  tette hozzá a színész-énekes.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Új divat: Nem ad magára a szexis sztár
Itt az új játék, a ZooMumba!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft