Hirdetés

VV Anett dolgait tönkretette Uri?

2008. április 25., péntek 13:30

Béres Anett furcsa dologról számolt be a StoryOnline-nak. Elmesélte, hogy kíváncsiságból ő is megnézte az Uri Gellert showt, és azóta furcsa dolgok történnek a lakásában. Az egykori villalakó azt mondja, arra gyanakszik, hogy ezek a jelenségek esetleg kapcsolatban lehetnek a mentalista energiáival. Erre persze nem merne megesküdni.

Hirdetés

Anett elmesélte, hogy nagyon érdeklik az ezoterikus dolgok és a mentalizmus is, ezért elhatározta, megnézi a Kiválasztott című műsort. Amikor azt mondták, hogy esetleg történhetnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok a műsor alatt, illetve utána, nem hitte el.

"Bár próbálkoztam vele, a kanálhajlítás nem ment, de a műsor után furcsa dolgok történtek nálam. Először minden előzmény nélkül leállt a DVD-lejátszóm, majd a nyomtatóm és eltűnt a lakásból az internet kapcsolat. A következő nap, a kezemben füstölni kezdett a hajszárító. Nagyon megrémültem, de szerencsére nem sérültem meg. A következő adást is megnéztem, ami után folytatódtak a furcsa jelenségek. A lakásban egyszerre két villanykörte pukkant szét, majd magától leállt a számítógépem is, szerelőhöz kellett vinni. Ha ez nem Uri Geller energiája, akkor én vagyok a világ legpechesebb embere" - mesélte mosolyogva Anett, aki nagyon kíváncsi rá, hogy valójában mi okozhatja a pechszériáját.

 

Szeifert Zsuzsa, a StoryOnline asztrológusa új blogbejegyzésében 5 tuti tippet ad a pasizáshoz! Csajok, tessék kattintani!

VV Anett dolgait tönkretette Uri?

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Cikkek róla
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft