2010. augusztus 31., kedd 12:15
Káli Gergőt és Muri Enikőt már is mindenki az X-Faktor szerelmespárjaként emlegeti. De vajon a rájuk nehezedő nyomás, a sikerrel járó merőben más életforma és karrierjük esetleges más irányban történő elmozdulása szétszakíthatja-e majd a szerelmeseket?
Enikő és Gergő a StoryOnline érdeklődésére határozottan állították, őket semmi nem szakíthatja el egymástól. Sem szakmai, sem egyéb féltékenység nincs közöttük. Pedig a kedvesénél 12 évvel fiatalabb Enikőt már az első adás után is próbálták megkörnyékezni, de Gergő ettől nem esett pánikba. A szerelmesek bíznak egymásban, bár így fél év együttlét után még komolyabb dolgokat, mint eljegyzés vagy házasság nem terveznek.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)
![]() |
| Fotó: Rajnai László |
A fiatalok azzal is tisztában vannak, hogy az ismertséggel együtt az életük is jelentősen megváltozik majd. Ettől függetlenül azt állítják, semmi olyan dolgot nem tesznek meg a jövőben sem, amit eddig ne tettek volna. Bár Enikő igen szemrevaló hölgy, azt mondja, vetkőzős képeket például soha nem vállalna.
![]() |
| Fotó: Rajnai László |
A fiataloktól azt is megtudtuk, hogy idén először egy másik tehetségkutató énekes műsorba jelentkeztek, ám ott olyan szerződést akartak velük aláíratni, amit semmiképpen nem bevállaltak volna be. Ma már persze nem bánják, hogy végül az X-Faktor mellett döntöttek, hiszen az RTL Klub műsorát nagyon színvonalasnak tartják.
Amennyiben a videó nem jelenne meg, vagy problémád lenne a lejátszással, az Adobe Flash Player legfrissebb verzióját innen töltheted le.Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
