Hirdetés

Az X-Faktor tehetségeinek múltja

2010. augusztus 31., kedd 03:00

Hatalmasat robbant az RTL Klub tehetségkutató-műsora, az X-Faktor. Már az első adásban is annyi őstehetséget láthattunk, hogy óhatatlanul felmerült bennünk a kérdés: vajon hol voltak eddig ezek az arcok? Nos, a kérdést tett követte és egy kicsit nyomoztunk az első adás továbbjutóinak múltjában.

Hirdetés

Az X-Faktor egyik legnagyobb "csodája" kétség kívül Takács Nikolas, aki - mint ahogyan biztosan mindenki emlékszik - a Hallelujah című dallal lopta be magát a tévénézők szívébe. Kevesen tudják azonban, hogy a bársonyos hangú fiatalembernek már van múltja a popbizniszben - sőt egy dala, valamint egy hozzá készült videoklipje is, amit a zenetévé korábban meglehetősen gyakran sugárzott. Az 'Egy igazi szó' című dal ráadásul angol és szlovák nyelven is megjelent.



A dalt, és a klipet elnézve azonnal felmerül a kérdés: vajon ki finanszírozta Nikolas szárnypróbálgatását? Nem kell sokat keresgélni hozzá, hogy rábukkanjunk a megoldásra. A fiú hivatalos honlapja szerint egy management cég, és az egyik legnagyobb hazai kiadó látott fantáziát a szlovák srácban. A honlapon megjelent közlemény szerint Nikolas szerződést szegett, azzal, hogy a két cég értesítése és engedélye nélkül jelentkezett az X-Faktorba! A botrány burjánzik, rövidesen beszámolunk a részletekről! Hasonló eset történt egyébként a közelmúltban brit X-Faktor háza táján is - ott egy versenyzőt azért penderítettek ki döntőből, mert élő szerződése volt egy kanadai lemezkiadóval.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Az első adás utolsó versenyzőjeként megismert Muri Enikő sem "szűz" zenei téren. A fiatal lány korábban a VIVA egyik tehetségkutató műsorában is megcsillogtatta tudását, sőt, meg is nyerte az ominózus műsort. (Egyébként ebben a produkcióban bukkant fel annak idején a Megasztárból ismert Fekete Dávid is.) Enikő adottságaira ráadásul több művész is felfigyelt: a lány, Dolhai Attilával például többször színpadra állt. Enikőnek tehát komoly rajongótábora lehet musical-körökben, amely a döntőbe jutás esetén tetemes voksszámot garantálhat.




A duci lányként emlegetett Németh Katica is gyakorlott, ha színpadról van szó. A lány már két éve is profikat megszégyenítő produkciót nyújtott a színpadon állva. Egy olyan videóra bukkantunk, ahol a nézők végig kommentárokat fűznek Katica énekéhez, és nincs mit szépíteni: teljesen elájultak tőle. A lánykából csak úgy árad a zene, és szerencséjére elég fiatal ahhoz, hogy ne legyenek kényes pontok a múltjában.



Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

A "fingós" pólós Botos Tamás annak idején a konkurencia műsorában, a Megasztárban is elindult. A fiatal énekes ráadásul - bár a döntőből kipenderítették - elég messze jutott a tehetségkutatóban. Sőt, egy másik versenyzővel duett dala is készült. Tamás annak idején Robbie Williams Angel című slágerével igyekezett lenyűgözni a Mega-zsűrit. Vajon az X-Faktorban sikeresebb lesz, vagy még a "fingós" póló sem elég az áttöréshez?



 

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia fenekét mutatták
Balázs elégedetlen?

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (15)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

betthike3 (2010. szept. 5., 14:21)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 3
Én 1-2 éve megnéztem 1 részt a Megasztárból, és ez lett a véleményem:hát ez pocsék. Az X-faktor ezzel ellentétben nagyon tetszett, sokkal jobb a színvonala, sokkal jobbak a zsűrik is. Egyébként, Keresztes Ildikó csak azért mutatta ki mindig, mit gondol, mert egy színésznő! A reklámokban, és amikor vége lett az X-faktor adásnak, átkapcsoltam a Megasztárra, és azt mondtam:Ez most valami vicc? Vagy ez tényleg ennyire pocsék, még mindig!!! Borzalom! Milyen alakok jelentek meg! És az X-faktorban legalább volt egy alsó korhatár (nem tudom, volt-e felső), és nem 11 évesek, hanem legalább már valamivel gyakorlottabb emberek voltak, ez szerintem jó, így magasabb lesz a színvonala. És, szerintem, nem azért nézték többen, mert ez új, hanem mert ez egy nemzetközi műsor, és Sokkal Magasabb a színvonala!! Sok embert megkérdeztem, mi a véleménye, 98 % azt mondta, ugyanazt, mint én! Talán, ennek oka is van, hogy igazam van!

Értékeld a hozzászólást!

Wolfie (2010. szept. 2., 07:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az X-Faktor egy műmájer gagyi, a Mega szüneteiben átkapcsoltam, nevetséges bohóckodás, szerintem már most megvan, ki fogja nyerni. Színészeket kellett volna a zsűribe ültetni, azok legalább hitelesebben adták volna elő a műsorukat. Gesztiben csalódtam, nem hittem volna, hogy erre szorul rá.

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. szept. 1., 10:46)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
dina49 igazad van! Szerintem a pixfaktor egy nagy nullla. Sokkal jobb a Megasztár, a zsűrit is jobban szeretjük. Fridi a kedvencünk de a többi is szuper! Éljen a Megasztár...

Értékeld a hozzászólást!

deCorday (2010. szept. 1., 08:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Engem főleg Ildikó természetellenes viselkedése lepett meg, a Megasztár válogatás sokkal jobb, legalább bemutatják a kevésbé tehetséges jelentkezőket is :-)

Értékeld a hozzászólást!

vkivki (2010. aug. 31., 18:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
miért felháborító ,hogy van egy kis tapasztalatuk már?! ennyi erővel ne vegyenek fel egy munkahelyre például egy régóta a szakmában dolgozó embert hanem helyette csak kezdőt vegyenek fel! ez baromság hogy akinek van egy kis tapasztalata azt elitélik....

Értékeld a hozzászólást!

MuFan16 (2010. aug. 31., 17:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ill hiába jött a hal a tortán,

Értékeld a hozzászólást!

MuFan16 (2010. aug. 31., 14:43)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ha a kíváncsiság győzne akkor nem néznék többen a barátok köztöt(ezt úgy mondom hogy én a jóban rosszbant nézem) és az rtl hamarabb indította a vacsoracsatát azt is többen nézték hiába jött a hal a tortán-t, akkor volt a celeb vagyok ments ki innen című műsor szintén többen nézték mint a sztárok a fejükre estek című show-t én nem részesítem előnyben egyik csatornát sem de az rtl-t azért többen nézik(és most persze várom a gyalázást, pl.: retek klub meg hasonló,de a tények azok tények) és az normális hogy nem minden embernek ugyanaz jön be, különben nem lenne versengés a csatornák között...

Értékeld a hozzászólást!

74kic (2010. aug. 31., 14:17)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
A zsüri nekem is óriási csalódás. Keresztest többször láttam a soproni színházban: fantasztikusan jó színésznő. Viszont pont ennyire fantasztikusan rossz zsüritag. Ferót észre sem lehetett venni (pedig nem sötét alak - ott érettségizett, ahol én néhány évvel később, tablóképe zarándokhelyünk volt), Gesztitől vártam valami szellemességet, hát semmi, Malek Miki sem tudja, mi igazán a feladata, inkább csak nagy-nagy zavartságot sugárzott. Itt is öreg hiba szerintem, hogy nincs semmiféle jelentkezési norma, mindegy, hogy 4 éves vagy, vagy 94, hogy épp a színpadon szülsz meg, vagy végelgyengülésben ott halsz meg, hogy "befutott", lemezes, klippes sztár vagy vagy műkedvelő... Nincs igazán összehasonlítási alap, viszont azon nem lennék meglepve, ha a zsüri tudná már a győztes nevét.

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. aug. 31., 13:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hótt gagyi az egész, nagyképű a zsűri, kivéve a Malek fiút!!!! A Keresztes azt sem tudta, hová legyen a nagy színészkedéstől, folyton utánozott valakit, úgy volt szar, ahogyan azt megalkották! Az is gusztustalan volt, amint kibeszélték a hátuk mögött a versenyzőket, holott, rajtuk is lehetne bőven fogást találni!!!!

Értékeld a hozzászólást!

Bgirl26 (2010. aug. 31., 11:22)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A 2 lány nagyon tetszett, meg az "ötösfögat" is (Nonstop volt talán a nevük...?) Ez a Nikolas elég gyengécske (királyviktor2 kb), és a már meglévő szerződése miatt én be sem engedtem volna....

Értékeld a hozzászólást!

dina49 (2010. aug. 31., 10:58)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az emberek általában azért jelentkeznek a tehetségkutatókba, meg a valóság show-kba, hogy megismerjék őket, ismertek legyenek. Ha pl. vállalkozó vagy és mondjuk még énekelni is tudsz, mint az X-Faktorban a Kovács László Stone, és még szimpi is vagy, akkor csak profitálhatsz belőle! Hogy félprofik? Ott volt a Megasztárban pl. Király Viktor, tudjuk, kinek a kije, klipje is volt a Mega előtt, mégis szüksége volt ahhoz a Megára, hogy megismerjék! Vagy ott volt Kontor Tamás, a Mega előtt a Roy és Ádám formációban gitározott. Vagy ott volt Bálint Ádám, már a Mega előtt is operettszínészkedett, a Mega után meg megkapta Rómeó szerepét. Vagy pl. volt régebben egy olyan nevű együttes, hogy Freezer, klipjük is volt, két tagja indult a a Mega3ban, bejutottak az elődöntőbe. Hétről hétre milliónál is több ember figyeli őket, megismeri őket, magukat reklámozzák ezekkel a műsorokkal. A másik, nekem már elegem van a tehetségtelen kriplikből és most már tehetségeket akarok hallgatni még a válogató alatt is. A Megasztár5 eddig 5 olyan adást adott le, ahol a tehetségteleneken van a hangsúly és nekem ebből már elegem van. Én tehetségeket akarok hallgatni, nem tehetségtelen kripliket! Hogy hol voltak eddig ezek a tehetségek? Pénz meg összeköttetések nélkül sehol! Magyarországon már bárkinek lehet albuma, akinek van felesleges 2-3 milliója. De az egy dolog, hogy csinálsz drágapénzen egy albumot, azt promótálni kell, meg még magadat is! Az meg szintén súlyos milliókba kerül! A tehetségkutatókba meg a valóság show-kba gyakorlatilag ingyen promótálod magad! És még azt is meg tudják, hogy jó hangod van-e vagy sem! Ami igaz az igaz, tényleg nem kéne ennyire megjátszani a dolgot! Amúgy meg tetszett, hogy sok tehetséget mutattak és kevesebb tehetségtelent. Remélem lesz még 2-3 ilyen válogatás és jön majd az élő show. Lesz ez még jobb is! Az RTL tudja, mit csinál.

Értékeld a hozzászólást!

kriand (2010. aug. 31., 10:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon mű az egész. Hát még ha komolyabb szerep jut a Nórikának DDD Nálam a másik csatorna a hiteles. Bár a tavalyi győztest sajnos megkérdőjelezném.

Értékeld a hozzászólást!

MuFan16 (2010. aug. 31., 09:11)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
pedy, szerintem az x faktort sokkal jobban összerakták, jobb volt hogy a műsorvezetők két dal között egy kicsit megismertették a nézővel az énekest+ ebben legalább mindegyik zsűritag mondott véleményt abban meg csak a Fiderikusz...és a nézettségarány szerint majdnem kétszer annyian nézték az x faktort.. http://www.sg.hu/cikkek/76633/az_x_faktor_elnaspangolta_a_megasztart

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. aug. 31., 07:59)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
most mi van a Botos Tamás pólójával? nem értem :) de tuti valami jóindulatú dolog van a háttérben:)

Értékeld a hozzászólást!

csuju77 (2010. aug. 31., 06:13)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
ez az egész egy kamu.miért szerepelhetnek ismert alakok.vagy tinektek mindegy csak pénzetek legyen.Sebestény pedig a csúcs választás,biztos bukta az egész.

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
00:05 Gazdagék
00:05 Bűvölet
00:10 Vers
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft