Hirdetés

Zitáról és Laciról pletykálnak

2010. július 26., hétfő 10:30

Mint már megírtuk, közös klipet forgatott Gáspár Laci és Debreczeni Zita. Az énekes és a modell a TV2 Mokkájában meséltek arról, hogy máris szárnyra kaptak a pletykák, miszerint egy párt alkotnak. Ők azonban cáfolták a híreszteléseket.

Hirdetés

Zita és Laci elmondták, hogy nem okozott számukra gondot az erotikus jelenetekkel fűszerezett klip felvétele, ám mind a ketten tartottak a szóbeszédtől, és nem ok nélkül.
Rögtön felröppent a hír, hogy már nincsenek együtt régi kedvesükkel, és egymás karjában keresik a boldogságot, ám az érintettek leszögezték, hogy ez csak a klipben van így. 



Zita a Mokkában elmondta, hogy mielőtt elvállalta a felkérést, párjának, Kedves Ferencnek elmondta, miből áll a forgatás, és csak úgy ment bele, hogy a férfi rábólintott a szereplésre. A modell úgy érzi, három év együttlét után egy ilyen munka már a párjára is tartozik, aki persze nem állt szerelme útjába.
Laci megosztotta a nézőkkel, hogy közte és barátnője, Renáta között is minden a legnagyobb rendben van. 



Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Nyilvánosság elé állt Kovács Lázár
Edvin Marton lezuhant egy szikláról

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

boriboszi (2010. júl. 26., 14:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
jantar Teljesen igazad van, de rossz helyen osztod az észt. Aki értelmes és érdekes olvasmányokat akar az nem a storyonline oldalait olvasgatja. Te is máshol keresgélj!

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. júl. 26., 11:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha nő lennék, nem kéne nekem a gáspár... Ha férfi lennék, akkor sem kéne...

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
16:15 La Pola
16:50 MM
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft