2009. június 27., szombat 12:00
Titokzatos bluesprodukciókkal készül az énekesnő Fenyőék tiszteletére. Zsédenyi Adriennt élete egyik meghatározó élménye köti a Hungáriához. Az énekesnő vokálozott a zenekar Népstadion-beli nagykoncertjén, több tízezer ember előtt, és sokat tanult Fenyőéktől. Zséda június 27-én, a Coke Club -MTV Icon koncerten két dallal is meghálálja ezt az ikonoknak, ám produkcióit illetően nagyon titokzatos.
Zsédenyi Adrienn úgy véli, hazai dalokra egészen más bulizni, ezzel a minap nagykoncertjén, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán is szembesült. Ráadásul, ha buli, akkor Hungária - hiszen Zséda sem tud elképzelni házibulit a rock'n'roll örökzöldjei nélkül. Az énekesnő két dallal készül a szombati Coke Club - MTV Iconra, mindkét nótát átformálták a saját stílusára, ezért nagyon izgul, milyen véleményen lesznek róla maguk az ikonok. Adriennek ugyanis sajátos kötődése van Fenyőékhez.
"A Népstadionban, a nagy Hungária koncerten vokáloztam mellettük. Hihetetlen élmény volt, több tízezer ember előtt énekelni. Láthattam őket úgy, ahogy mások nem: próba közben, a felkészülési időszakban. Fenyőék profizmusából sokat tanultam" - árulta el az énekesnő.
Zséda produkciója az egyik legjobban várt előadás az MTV Iconon. Az Eszelős szerelem és a Meghalok, hogyha rám nézel feldolgozások bluesosak lesznek, de az énekesnő titokzatos, nem szeretné lelőni a poént. Annyi biztos, hogy show-elemekben gazdag produkció lesz. "Szeretem a show-t, és ennek a zenének a lényege, hogy külsőségekben is passzoljon" - magyarázta Adrienn. "De természetesen első az előadás, a dalok. Nem árulom el, hogy milyen lesz a fellépőöltözékem, de biztos, hogy a korszak stílusjegyeit nem nélkülözi majd" - tette hozzá Zséda.
Hogy a lófarok, a színes napszemüveg, a pöttyök, a tűsarok, vagy éppen a balerinacipő idézi majd a Hungária-korszakot, kiderül június 27-én, a Coke Clubon, és természetesen az MTV műsorán, július 2-án, 21 órakor.
Meghalt Michael Jackson! Folyamatosan bővülő részletekért KATTINTS IDE!
Gyászhír! Meghalt a gyönyörű színésznő! Ide kattintva megtudhatod a részleteket!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
