A negyedik jelzálog elviszi a focista házát?

2012. február 9., csütörtök 07:53

Az angol labdarúgó válogatott csapatkapitánya ráijesztett családjára és barátaira, amikor ismét megterheltette otthonát. Vajon hova vezet a túl nagy jelzáloghitel?


John Terry - aki a Chelsea FC csapatkapitánya is -  komoly bajban van, miután sokkal tovább nyújtózkodott, mint a takarója ért, pedig az sem éppen zsebkendő méretű. A hátvéd poszton játszó focistának heti 170 ezer font (mintegy 60 millió forint) a bevétele, mégis negyedszerre is jelzálogot jegyeztetett be a házára. Így a tartozása eléri a 4,6 millió fontot (ezt az összeget inkább át sem számítjuk forintra).

A Huffington Post című brit lap utánajárt, és a földhivatali bejegyzéseknél azt látták, hogy a 31 éves sztár a hitelt tavaly júniusban vette fel, a pletykák pedig arról szólnak, hogy az anyagi problémái mögött a szerencsejátékok iránti szeretete húzódik meg. Köztudottan nem veti meg a fogadásokat, és csapattársaival az egyik kedvenc szórakozó helye Las Vegas. Ugyanakkor legalább ennyire odavan az ingatlanokért: adja-veszi, de szívesen át is építi azokat. Jelenlegi "házikóját" is szerette volna kibővíteni tíz hálószobásra, de egyelőre áll az építkezés.

Terry 2003-ban vásárolta oxshotti kastélyát - a Londontól nem messze fekvő település, amelyet Anglia legdrágább falvának tartanak, a futballisták kedvelt lakóhelye. Az ingatlan 2,25 millió fontba került akkor, de mára a jelzálog az eredeti ár duplájára rúg. 2007-ben a szomszédos "kulipintyót" is megvette anyósának, 1,85 millióért - de tavaly nyáron szintén megterheltette. A közelben egyébként anyukájának is jutott fedél a feje fölé 3,15 millióért, azt a házat egy éve folyamatosan árulja, hogy felszabaduljon egy kis készpénz, de nem kapkodnak a luxus ingatlanért. Vajon mi történik, ha nem sikerült túladnia rajta?

A felelőtlenül felvett jelzálog és egyéb típusú hiteleknek kamatostól, sőt néha azon is túl meg kell fizetni az árát, gyakran nemcsak a vagyon, de a családi és baráti kapcsolatok is áldozatul eshetnek. Jó hír azoknak, akik számára elkerülhetetlen a hitelfelvétel, vagy már rendelkeznek ilyennel, hogy a pénzügyi termékek és jelzáloghitelek esetén is szabályozták a kölcsönszerződéseket.

Tipp: Hitelszerződések átlátható árazása pénzügyi termékek és jelzáloghitelek esetén
- 2012. április elseje után a pénzügyi szolgáltató (hitelintézet és pénzügyi vállalkozás) által nyújtott kölcsön THM-je (teljes hiteldíjmutató) legfeljebb a jegybanki alapkamat plusz 24 százalékpont lehet. Ez érvényes például a gépjárműhitelek és a lakáshitelek esetében. Kivételt képeznek viszont a hitelkártya-szerződések, folyószámlahitelek, áruhitelek, valamint a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsönök. Ebben az esetben a jegybanki alapkamat plusz 39 százalékpont lehet a THM.
- A 2012. április 1-je után kötött jelzáloghitel szerződéseknél, ha a fogyasztó szerződésszerűen teljesít, a pénzügyi szolgáltató nem számíthat fel rendszeresen fizetendő kamat jellegű díjat vagy költséget a szerződésben rögzített kamatokon felül. A szerződés megkötésekor nem kínálhat korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot. Így a hitelfelvételkor áttekinthetőbbé válnak az egyes bankok ajánlatai.
- A pénzintézet 2012. április 1-től a jelzáloghitel-szerződések megkötésekor köteles előre meghatározni, mi alapján számítja a kamat változását. (Referencia kamatláb változásához kötve, vagy adott kamatperiódus idejére rögzítve.)
- Már 2010-től érvényes, hogy a kamaton felül nem rendszeresen fizetendő egyéb díjat, költséget (például postaköltség, szerződésmódosítás díja) a már megkötött jelzáloghitel szerződéseknél a hitelező évente legfeljebb a KSH által közzétett, előző évi éves fogyasztói árindex mértékében emelheti.
- Ha már van jelzálog-fedezetű hiteled, érdeklődj a pénzügyi szolgáltatódnál vagy független szakértőnél a kamat-meghatározás módosításának pontos lehetőségéről, módjáról!

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában:
www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Ne hagyd magad meglopni!
A legkedveltebb síterepek

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Cikkek róla
Tévéműsor
00:25 Reflektor
00:25 EZO.TV

 
  • Fagyos tüzek
  • Johanna Lindsey
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 832 Ft
  • Eredeti ár: 2 290 Ft
  • 20% megtakarítás
További könyvajánlatok: