2011. május 12., csütörtök 07:00
Tyra Banks jelmondata: "Az okos modell a jó modell." Saját történetével be is bizonyította, hogy létezik ilyen: ma már több millió dollárt keres meg évente! Lehet tanulni tőle.
Az utóbbi években az egykori céltudatos modellnek sikerült igazi üzletasszonnyá alakulnia. Több magas nézettségű tévéműsor is fűződik nevéhez, a legismertebb a beszélgetős műsora, illetve a nálunk Topmodell leszek címen vetített valóságshow-ja. Ám az út, ami a tini modellségtől a média mogulságig vezetett, jól átgondolt volt!
Banks egy katolikus lánygimnáziumba járt iskolába, ahol osztálytársai gyakran gúnyolódtak magasságán és zörgő csontjai miatt. Ám már akkor előnyt tudott kovácsolni abból, ami miatt más elkeseredett volna: modellkedni kezdett. 17 éves korára szerződést kötött a világ egyik vezető modellügynökségével, az Elite-tel. A közel 180 centis szépséget pillanatok alatt felfedezte magának szülővárosa, Los Angeles, majd hamarosan Párizs, Róma és Milánó is gyönyörű lábai előtt hevert.
Megjelenésének - amin nem csupán tökéletes külseje értendő - és üzleti tájékozottságának köszönhetően idővel nem csak modellmunkákkal keresték meg. Hamarosan a filmvásznon és a tévéképernyőn is kipróbálta magát: több mint 15 filmben játszott, köztük a közönségsikert arató Sakáltanyában is szerepelt. Ám neki sem sikerülhet minden: amikor kiadta Shake Your Body című számát, az csúfosan megbukott. Le tudta vonni a tanulságot: "Amíg nem énekelek úgy, mint Mariah Carey, inkább egyáltalán nem énekelek."
Ám Banks tovább menetelt, csak más irányba: ma már műsorai mellett könyveket ad ki, a divat- és szépségipart tökéletesen bevette, tanácsai, ötletei és termékei profi weboldalán mind elérhetőek. Arra is rájött, hogy a felelőssége sokkal nagyobb, mint csupán learatni munkája gyümölcsét. Így elkezdett környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozni, családi üdvözlő lapokat jelentetett meg, és megalapított egy szervezetet, amely a zűrös körülmények közt élő gyermekeknek igyekszik segíteni.
A tanulság azonban most sem az, hogy az okos szépségnek szerencséje lett volna, hanem az előrelátása. Mindannyiunk élete különböző, jól elhatárolható szakaszokból áll, és ahogyan hetvenévesen nem diszkózni járunk, vagy félévesen sem malacpörköltet eszünk, pénzügyi szempontból is tájékozottnak kell lennünk, hogy melyik életszakaszban milyen kérdésekkel kell foglalkoznunk. Hiszen az egyes időszakokban különböző pénzügyi lehetőségek és igények adódnak, amelyekhez eltérő pénzügyi termékek használata kapcsolódik.
Tipp: Milyen pénzügyi döntésre érdemes készülni, egy-egy adott életkorban? Letölthető táblázattal >>
"További cikkek a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu.
Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával. "
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
