2007. március 12., hétfő 17:31
Horatio Caine, a Miami helyszínelők nyomozója álompasi: mindig megértő, mindig lehet sírni a vállán. Ezzel szemben megformálója, David Caruso inkább maga szeret könnyezni mások vállán. Vajon végre leszokik erről?
Caruso háromszor volt nős, ám mindegyik frigy válással végződött. Vajon csak szerencsétlen, vagy egyszerűen kibírhatatlan ez az ember? Közeli ismerősök szerint harmadik feleségének, Margaretnek minden oka megvolt rá, hogy elhagyja Davidet. Idán januárban mondták ki hivatalosan, hogy vége, egyébként már 2004-ben szétköltözött a pár.
Latin csábító
Carusonak bár már volt egy nagy lánya a második feleségétől, 2005-ben ismét apa lett, de nem a harmadik asszonytól. A boldog édesanya egy Liza Marquez nevezetű hölgy, aki asszisztensként dolgozott néhány hollywoodi produkcióban, máshol jógaoktatóként emlegetik, de egyes vélemények szerint sztriptíztáncosnőként kereste a kenyerét. Akármelyik is legyen igaz, Caruso nejét valószínűleg eléggé megviselte, hiszen nyolc éven át azért küszködött, hogy Davidet kirángassa súlyos alkoholizmusából, de a gyümölcsöt már nem ő aratta le. A férfi vasárnaponként az utódjával tologatja a kis Anthonyt a babakocsiban.
Caruso sötét oldala
"Belefáradt, hogy megbirkózzon nap mint nap David szörnyű hangulataival - mesélte Margaret egyik barátja - Azt mondta, hogy csak lelki szemetesládának használta David, és már megunta, hogy folyamatosan a támasza legyen. Mindennek van határa, még az ő erejének is. Végül pszichológushoz fordult, hogy megtudja, mit rontott el. Ám ott arra döbbent rá, hogy nem neki, hanem a férjének kell megváltoznia." A barát szerint Caruso igen sötéten látja a világot, amit csak súlyosbítottak az alkoholproblémái. Szerinte nincs ember, aki hosszútávon elviselje a férfit, Margeret is ezért hagyta el végül.
Fizetnie kell
A válás kimondására 2007-ig kellett várniuk, de Margaret legalább egy kis kárpótlásra számíthat. 2, 7 millió dollárt (több mint 50 millió forintot) kap a közös vagyonból, valamint százalékot abból, amit a Miami helyszínelőkkel keres. Azért a színész és újdonsült családja sem marad éhkoppon: megtartottak két ingatlant Floridában, egyet Kaliforniában, valamit két luxusautó is náluk marad.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
