Szakított az álompár!

2007. november 8., csütörtök 17:35

Pár hónappal ezelőtt még házasodni készült a Lost Kate-je és Charlie-ja, mára azonban kialudt a láng, így Evageline Lilly és Dominic Monaghan útjai kettéváltak.

A két színész már több, mint két éve járt együtt, és szakításuk igazi meglepetésként érte ismerőseiket. Dominic az év elején igen romantikus körülmények között, a Hawaii tengerparton kérte meg kedvese kezét, aki azonnal igent is mondott.

A nagy szerelem azonban véget ért, a szakítás pedig - úgy tűnik - a férfit viselte meg jobban. Szemtanúk állítása szerint ugyanis Monaghan egy nő karjaiban zokogta ki bánatát, egy zsúfolt Los Angeles-i étteremben.

Ám Dominicnek kicsit később sikerült megvigasztalódnia: a tettek mezejére lépett. A sírógörcs után ugyanis felforrósodott a levegő közte és partnernője között, nem győzték csókolgatni és ölelgetni egymást, miközben gyors ütemben gurították le a koktélokat. "Nem is próbáltak elbújni a tömeg elől, ugyanis az étterem kellős közepén nyalták-falták egymást, nagyon oda voltak egymásért" - mesélte az egyik vendég.

Szakított az álompár!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

daza (2007. nov. 9., 09:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A Lost "sztárjai"!

Értékeld a hozzászólást!

british_gal (2007. nov. 8., 18:16)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A srac a Gyuruk Urabol az egyik hobbit. :-)

Értékeld a hozzászólást!

RebeccaRed (2007. nov. 8., 17:49)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kik ezek?!

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
00:35 EZO.TV

 
  • Fagyos tüzek
  • Johanna Lindsey
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 832 Ft
  • Eredeti ár: 2 290 Ft
  • 20% megtakarítás
További könyvajánlatok: