Hirdetés
  Nicole Kidman Vénusz-diétája
  Julia Roberts egészségének titka

Téli bőrápolás Csézyvel

2014. január 30., csütörtök 14:30

Ez a néhány hónap bizony megviseli a szépségünket. Csézy most elmeséli nekünk, mi mindent tesz azért, hogy télen is jól érezze magát a bőrében.

Hirdetés
Ha télen nem ápoljuk rendesen a bőrünket, és hagyjuk kirepedezni, sokkal könnyebben megbetegszünk. A bőr ugyanis a test legnagyobb védelmi rendszere, vagyis ha sérült, sokkal könnyebben bejutnak a testbe a kórokozók!

De a hajunkra sem árt odafigyelni a bőrünk mellett! A hűvösebb időben a napi többszöri nagy hőmérséklet-változást hajunk is megsínyli. Ezért kéthetente egyszer készítsünk házi pakolást. Szükségünk lesz egy érett avokádóra, olívaolajra, tojássárgájára és egy adag folpackra. Pépesítsünk össze egy fél avokádót, majd keverjünk hozzá 1,5 evőkanál olívaolajat és egy tojássárgáját. Keverjük habos, laza állagúra, így könnyen felvihető a hajra. Ezután tekerjük be fóliával, és csavarjuk be törülközővel. Hagyjuk hatni 15-20 percig, majd langyos vízzel alaposan öblítsük le.

A Story Női Extrából megtudhatjátok, hogy miként kényeztethetitek bőrötöket este, hogy miért fontos a kézfürdő, és hogy miként kell arckrémet választani.


Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
01:00 Őrzők
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft