Mák Kata

01.

Toplistás helye:

689.

Olvasottság alapján:

Szavazás:

Szavazz a sztárra!

0 szavazat

Mák Kata

Hirdetés
Mák Kata, életrajz
  • Név:Mák Kata
  • Foglalkozás:műsorvezető
  • Született:1981. szept. 3.
  • Születési hely:Budapest
  • Haja:barna
  • Magasság:170 cm
  • Súly:50 kg
  • Családi állapot:párkapcsolatban
  • Csillagjegye:Szűz
Mák Kata, életmű
Tudtad-e?
Kata véletlenül került a székesfehérvári Rádió 1 közelébe 2002-ben, ugyanis barátnője ott dolgozott és szólt, hogy hírszerkesztőket keresnek. Szerencsére a mikrofon nem volt idegen számára, hiszen fiatal korában már reklámokat mondott. A sorsa itt megpecsételődött, hamar megfertőzte a rádió semmihez sem hasonlító hangulata, így a hírszerkesztés mellett műsorvezetőként is kipróbálta magát. Három évig Székesfehérváron dolgozott, a nap minden órájában hallhatták hangját. 2005-ben azonban jött a hívás a budapesti Rádió 1-ből, a döntés egyértelmű volt, Kata a fővárosba költözött. Kezdetben éjszaka, majd pár hónap múlva már délelőtt vezetett műsort. Minden hétköznap 10-től 16 óráig vár mindenkit a Top 10 c. műsorával, valamint déltől kívánságműsorral. Korábban modellkedett és a mai napig részt vesz különböző szépségversenyeken, de már nem versenyzőként. Többek között a Miss Balaton háziasszonya, ahol annak idején a 4. legszebb lány volt. Munka után pedig kirándulni jár, sportol és imád bulizni. Igazi örökmozgó, aki nem tud otthon ülni.
Kapcsolódó fotók
  • Külön utakon folytatja az álompár! Eláruljuk az okot!
  • Íme a legújabb álompár! Összejött a két szuperszexi műsorvezető!
Sztár kereső

Kulcsszó:

Keres
Sztár Toplista
Kapcsolódó cikkek
Polc.huA könyváruház
  • Online ár: Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • Megtakarítás: %
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
VásárlásKirakat.hu