Csokoládés golyók
  Boszorkány máglya

Red velvet (vörös bársony torta) kókuszkrémmel töltve

2013. szeptember 11., szerda 13:46

Nagyon finom és mutatós torta!

Hozzávalók a tortához:
25 dkg liszt
fél tk só
1 ek kakaó
12 dkg vaj
30 dkg cukor
2 tojás
1 tk vanília kivonat
2,4 dl tej
2 ek folyékony piros ételszínező
1 tk ecet
1 tk szódabikarbóna

 

Elkészítés:
A lisztet, sót és kakaót összevegyítjük. Egy másik tálba tesszük a szobahőmérsékletű vajat, addig kavarjuk, turmixoljuk vagy dolgozzuk össze, amíg krémessé válik. Ezután beletesszük a cukrot, azzal is összedolgozzuk, majd a tojásokkal is. Végül beletesszük a vaníliát, jól elvegyítjük. Egy pohárba kimérjük a tejet. A tejbe elvegyítjük a színezéket. A liszthez öntjük a vajas masszát, elkavarjuk, hozzáadjuk a piros tejet, és simára dolgozzuk. Végül a szódaport leöntjük az ecettel, hagyjuk felfutni, majd a tésztához kavarjuk. 22 cm átmérőjű tortaformának az alját kibéleljük sütőpapírral. Elosztjuk a tésztát bennük és 180 fokon 40-45 perc alatt megsütjük. Miután kivesszük a sütőből, 10 percet hagyjuk a formában hűlni, majd óvatosan kiborítjuk, lehúzzuk a sütőpapírt, hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután fóliába csomagoljuk, és 1 órára megy a hűtőbe.

 

Krém hozzávalói:
1/2 liter tej (én mindig vizet használok)
2 csomag vaníliás pudingpor
10 dkg kókuszreszelék
20 dkg margarin
5 evőkanál cukor

 

Elkészítés:
A tejet felfőzzük a kókuszreszelékkel, 1 éjszaka állni hagyjuk. Másnap simára keverjük benne a pudingport, felfőzzük sűrűre, amikor kihűlt, habosra kavarjuk a margarinnal. A kihűlt piskótát 3 lapba vágjuk, megtöltjük a krémmel, kívül is bekenjük, és díszítjük. Én házilag készített raffaellóval és csokirózsával díszítettem.

 

Vankó Sándorné receptje

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

 

Oszd meg velünk Te is trükköd, tipped, praktikád, recepted IDE KATTINTVA! A legjobbakat, legötletesebbeket nettó 5000 forintos jutalommal díjazzuk és közöljük a Story magazin hasábjain. További kérdéseidet és leveledet a storyextra@sanomamedia.hu email-címen, valamint a Story Magazin Női Extra Budapest, Pf. 18., 1554 postacímen várjuk. Beküldés előtt olvasd el és fogadd el a pályázati felhívásban leírtakat.

 

Címkék: recept 

Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
01:00 Őrzők

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft