Gumi süti
  Palacsinta torta

Töltött padlizsán

2013. szeptember 25., szerda 13:53

Hozzávalók:
1db nagyobb vagy két kisebb padlizsán
1 fej vöröshagyma
10 dkg füstölt szalonna
1 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl
1 tojás
10 dkg trappista sajt
2 db paradicsom
30 dkg darált hús

kakukkfű
őrölt bors
rozmaring
petrezselyem zöld

 

Elkészítés:
A padlizsánokat meghámozzuk, közepét kikaparjuk, utána (a közepéből kikapart részt) felkockázzuk és besózzuk. A hagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a darált hús és az összezúzott fokhagymát. A besózott, felkockázott padlizsán belsőt jól kicsavarjuk, majd azt is hozzáadjuk, utána beletesszük az összes fűszert ízlés szerint. 5 percig pároljuk, majd egy felvert tojást hozzákeverünk, és lekapcsoljuk a gázt. A szalonnát egy kicsit megpirítjuk, hogy a zsírjából kisüljön, ezt egy hőálló tálba öntjük, erre tesszük rá a kikapart padlizsánokat, amiket a darált húsos töltelékkel megtöltünk. A tetejére rászeljük a paradicsomot. Alufóliával letakarjuk, előmelegített sütőben 190 fokon 30-40 percig sütjük, ekkor levesszük a fóliát, a tejföllel meglocsoljuk, ráreszeljük a sajtot és megszórjuk kakukkfűvel. Utána még 10-15 percig sütjük, hogy a sajt rápiruljon.

Nagyon finom! Könnyen elkészíthető! Remélem nektek is elnyeri tetszéseteket!

 

Kocsis Istvánné receptje

 

Oszd meg velünk Te is trükköd, tipped, praktikád, recepted IDE KATTINTVA! A legjobbakat, legötletesebbeket nettó 5000 forintos jutalommal díjazzuk és közöljük a Story magazin hasábjain. További kérdéseidet és leveledet a storyextra@sanomamedia.hu email-címen, valamint a Story Magazin Női Extra Budapest, Pf. 18., 1554 postacímen várjuk. Beküldés előtt olvasd el és fogadd el a pályázati felhívásban leírtakat.

 

Címkék: recept 

Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
01:00 Őrzők

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft