Ami még nem volt: 3. mellbimbó a talpon - felkavaró fotó!

2011. július 19., kedd 12:00

Egy fiatal nő, akaratán kívül, orvostörténelmet írt: méghozzá azzal, hogy nem pusztán számfeletti mellbimbója van, de a tetejében az a talpán található...

Hirdetés

Kutatók szerint egy 22 éves nő esete egyedülálló! Bár maga a fölös számú emlőbimbó nem is olyan ritka jelenség, az emberek mintegy 1-5 százaléka érintett, sokan közölük egész életük során sem tudnak erről az apró rendellenességről - mert annyira apró. A leggyakoribb előfordulási helyük általában a törzsön, a derék fölött találhatók meg, esetleg az ágyék tájékán lehet észlelni.

Épp ezért ez az eset mindent felülír az orvosi csapat tagjai szerint, akik megvizsgálták a lányt, a Dermatology Online-on jelent meg az ismertetése: "Egy 22 éves nő keresett gyógymódot egy elváltozásra, amely a bal lába talpi részén volt található, egy jól formált bimbó, bimbóudvarral és szőrrel körülvéve. A dermis mikroszkopikus vizsgálata szőrtüszőket verejték- és faggyúmirigyeket mutatott. Az elváltozás alapjánál zsírszövetet is észrevettek. Klinikai és szövettani eredmények egybevágtak azzal a diagnózissal, hogy számfeletti emlőről van szó." Azt is kiemelte a tanulmány szerzője: "Tudomásunk szerint, ez az első beszámoló talpon található számfeletti emlőről."

Mint kiderült, már születése óta ott volt, és a páciens családjában nem fordult elő hasonló eset. Bár csak ritkán fordul elő a plusz mellbimbó a mellvonal alatt, korábban találtak már háton, vállon, arcon és combon is ilyen fejlődési rendellenességet.

Az egyik leghíresebb számfeletti mellbimbóval rendelkező híresség, Lily Allen, aki azt nyilvánosan meg is mutatta. De nem csupán nőknél fordulhat ez elő, például Zac Efron és Mark Wahlberg is rendelkezik számfeletti emlőbimbóval.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Suri Cruise-nak nincs otthona
Szörnyű lába van a sztárnak

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Vircsike07 (2011. júl. 19., 22:06)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 5
felkavaró inkább ennek a 22 éves nőnek a lábszára, olyan mint egy leperzselt disznóé... ilyen undormányos láb mellett fel sem tünhet egy mellbimbó a talpon ...

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:35 EZO.TV
Hirdetés

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: