2011. február 8., kedd 06:05
A humán papillómavírus-fertőzés (HPV) nem csupán a nők számára jelent komoly kockázatot, de az is kiderült, hogy a férfiak számára is van remény a megelőzésre.
Azoknál a fiúknál és fiatal férfiaknál, akik megkapják a HPV elleni vakcinát, csökken a kockázata annak, hogy elkapják a betegséget vagy szexuális úton terjedő szemölcsök alakuljanak ki a nemi szeveiken - adta hírül egy, a New England Journal of Medicine-ben nemrég megjelent tanulmány.
Mint köztudott a méhnyakrák megelőzésének érdekében világszerte arra biztatják a fiatal nőket, hogy oltassák be magukat a védőoltással, mióta csak 2006-ban engedélyezték az alkalmazását. 2009 óta pedig fiúk és férfiak esetében is bevetették az ellenszérumot, bár korántsem kapott akkora visszhangot, mint a nőknél.

A kutatás során, amelyből a tanulmány készült, 4000 szexuálisan aktív, 16 és 26 éves közötti férfit figyeltek meg. Azok közül, akik megkapták a védőoltást, a következő 2-3 évben mindössze 0,5 százaléknál jelentek meg szemölcsök a genitáliákon, míg azoknak, akik csupán placebót kaptak, 2,8 százalékánál jelentkezett a probléma. Bár nem túl drámai mértékben, de csökkent a továbbfertőzés veszélye is azoknál, akiknél legalább hat hónapja fennállt a HPV fertőzöttség.
A HPV kapcsán általában a méhnyakrák a legismertebb szövődmény, pedig férfiaknál a végbél és pénisz daganatos elváltozásáért lehet felelős.
Hírességek akik szembenéztek már ezzel a veszélyes vírussal: Bódi Sylvi, Catherine Zeta-Jones és VV Gina, ugyanakkor híres férfitársaik nem igen álltak nyilvánosság elé még hasonló problémával.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
