2010. július 29., csütörtök 06:00
Romlott az állapota a múlt héten elütött James Cracknell olimpiai bajnoknak, és a vizsgálatok azt is kiderítették, hogy károsodott az agya.
Beigazolódott az orvosok félelme, miszerint az elgázolt James Cracknellnek valószínűleg károsodott az agya. Bár eleinte nem mutatkozott semmi jele a komolyabb belső sérülésnek, de a vizsgálatok, valamint az állapotromlása felfedte a bajt. Az evezős olimpiai bajnoknak a frontális lebenyében keletkezett bevérzés, amikor a feje a betonhoz csapódott. Ez az agyi rész felelős a személyiség kialakulásáért és a döntéshozásért. De a doktorok egyelőre bizakodóak, és szerintük hat hónap alatt felépülhet. Persze előfordulhat, hogy komolyabb a baj, mint sejtik, vagyis akár egész életére kiható károsodásai is lehetnek. 
De James még így is szerencsésnek mondhatja magát. Ugyanis, ha nincs a fején a biciklis sisak, valamint nincs ennyire jó erőnlétben, akkor valószínűleg a helyszínen meghalt volna, amikor elgázolta a teherautó. Sőt, a felesége sokáig attól tartott, hogy agyhalottnak nyilvánítják, amikor a kórházba szállítás után elvesztette az eszméletét.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
