Hirdetés

Áldozatoktól lopott GaGa

2011. június 28., kedd 12:15

Beperelték Lady GaGát, mert jótékonysági karkötőivel nem a japán cunami áldozatainak, hanem magának gyűjtött pénzt.

Hirdetés

Az egyik legtöbbet jótékonykodó sztár Lady Gaga, aki minden elnyomott, vagy sokat szenvedő embercsoport mellé azonnal oda áll. Ám, mint ahogy a példa mutatja, azért korántsem olyan önzetlen az extrém díva. A Japánt sújtó földrengés és cunami után karkötőket kezdett árulni a weboldalán, a bevételt pedig egy az egyben az áldozatoknak utalta volna át. Elméletben. Gaga és stábja azonban sokszorosára növelte a szállítási díjat, és irreálisan magas kereskedelmi adót rakott a gumi karkötőkre. Mindezt jogtalanul. A nagyobb baj azonban, hogy ezt a többlet bevételt szépen el is rakta. Illetve a csuklópántok tényleges árából begyűjtött összeg egy részét is megtartotta. Vagyis átverte rajongóit, és meglopott több millió sanyarú sorsú japán embert. Ezért az egyik legnagyobb jogvédő cég beperelte. Akik mellesleg komolyan is veszik a dolgukat, mert a papok ellen is ők szokták vezetni a pedofil pereket, és a Pokol Angyalai nevű, rettegett motoros bandát is a bíróságra cibálták már párszor.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)





Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Alekosz Tündéje megalázottnak érzi magát
VV Gina balesetet szenvedett

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft