Hirdetés

Bepasizott a válófélben lévő énekesnő

2011. augusztus 4., csütörtök 11:30

Jennifer Lopez válását még ki sem mondták, de ő máris azon dolgozik, hogy legyen mellette egy sármos lovag, aki segédkezik a gyereknevelésben.

Hirdetés

Amióta hivatalosan is vállalja házassága tönkremenetelét Jennifer Lopez, összeboronálták már volt kedvesével, Diddy-vel, és William Levy-vel is. Most pedig egy újabb dél-amerikai szívtipró tűnt fel az oldalán, aki a bennfentes információk szerint nemcsak szakmailag működik együtt Lopezzel. Jen és Rodrigo Santoro éppen közösen forgat egy romantikus vígjátékot, ám a kamerák kikapcsolása után sem esnek ki a szerepükből, és folyton együtt vannak. Ezen alkalmakkor pedig nem éppen a szöveget gyakorolják, mivel a levegő állítólag úgy izzik körülöttük, hogy a közelükbe tévedő muslincák az Armageddonban látott lángoló meteorokként hullanak alá az égből.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)


Rodrigo pedig tökéletes választásnak is tűnik, mint lovag. Mert egyfelől nagyon jól néz ki - bár nem úgy, mint Xerxészként a 300-ban -, de emellett pár éven belül a legnagyobb színészek egyike lehet. Vagyis Jennifer karrierjének is jót tehet, ha ő a pasija. Arról nem is beszélve, hogy az önbizalmát szintén megnövelné, ha egy hét évvel fiatalabb macsót meg tudna fogni.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Ledobta a textilt a sztármami, de hova lett a cicije?
Itt az új játék, a ZooMumba!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Tévéműsor
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft