2010. szeptember 13., hétfő 05:15
Ahogy új autót nincs értelme venni, és a borból szintén a korosabb a jobb, úgy a nők tekintetében is akkor járnak legjobban a férfiak, ha nem az ifjú generációból választanak. Legalábbis a sztárok között dögösebbek a negyvenesek a fiataloktól.
A nyár ugyan nem sikerült valami hosszúra, de ahhoz épp eleget sütött a Nap, hogy kedvenc világsztár hölgyeink bikinire vetkőzzenek. Ebből pedig nemcsak az aktuális fürdőruhadivatot lehetett megállapítani, hanem azt, hogy minél idősebbek a nők, annál vonzóbbak. Vagyis hiába friss és feszes a tinik teste, mégis a negyvenesek a legkívánatosabbak.
 |
| Demi Lovato |
Az idei évre a sztárvilágban szinte teljesen eltűnt a szexualitás korhatára. Anno a Britney-k és Christinák idejében még az ártatlanság volt az erény, amivel el lehetett adni a fiatal tehetségek imázsát. Míg jelenleg az trendi, hogy legyenek minél szexisebbek a gimi padját a vörös szőnyegre cserélő sztárpalánták. Ennek köszönhetően a nyáron sem takargatták túlságosan magukat a tini kedvencek. Azonban az alakjuk bátor bemutatása nem feltétlenül volt jó ötlet. Mert lehet, hogy a slágerlistákon királynőnek számít Demi Lovato, Selena Gomez, vagy éppen Miley Cyrus, külalakban igencsak alulmaradnak idősebb kollegináikkal szemben. Pedig elviekben tizennyolc éves koruk környékén vannak csúcsformában a lányok. Egyedül a Kardashian-Jenner klán legújabb hírnév várományosa, Kendall menti meg a korosztályát, mivel ő tényleg hibátlan. Nem is csoda, hogy már most keresett modell.
 |
| Kim Kardashian |
A húszasoknál már sokkal jobb a helyzet, holott ők sokkal többet éltek - mindenféle tekintetben. Bár nem is csoda, hogy odafigyelnek a külsejükre ezek a hölgyemények, mivel ez a hollywoodi generáció konkrétan a szépségéből él. Példának okáért Ashley Greene és Megan Fox valószínűleg akkor fog Oscart kapni, amikor a Duna elkezd visszafelé folyni, mégis mindenki ismeri őket. De, ha elképzeljük őket elhízva és megcsúnyulva, akkor már korántsem biztos, hogy nagyon felkeltenék a figyelmünket. Victoria kis Angyalainak szintén nincs sok szükségük másra, csak, hogy szemet gyönyörködtetően nézzenek ki. Viszont mégis a harminchoz közelebb állók nyerők ebben a kategóriában. Annak ellenére, hogy Kim Kardashian és Sienna Miller igencsak különböző típusok, mégis azt juttatják eszébe az embernek, hogy ilyen egy igazi nő. Gyönyörűek, hibátlan a külsejük, és magabiztosak a szépségüket illetően.
 |
| Megan Fox |
Ha pedig a sors ismétli önmagát, akkor csak örülhetnek neki, hogy öregszenek. Mert a harmadik x-et már jócskán betöltő Penélope Cruz, Sofia Vergara, vagy éppen Hilary Swank ugyanis jelenleg sokkal vonzóbbak, mint életük korábbi szakaszában. Ráadásul úgy, hogy közben mindegyikőjük díjakkal szegélyezett karriert épített fel.
 |
| Penélope Cruz |
Kiteljesedni azonban csak akkor fognak, ha a nagy negyvenest is elérik. Ez a korosztály ugyanis az abszolút királynő nevelde. Ekkor ugyanis már a munka és a család projekten sem kell annyit fáradozni, csak a külsejükre figyelni. Így az öregedés bábjából olyan hihetetlen pillangók keltek ki, mint Halle Berry, Heather Graham, vagy Sheryl Crowe. Ők nemcsak remekül tartják magukat, de tényleg most vannak szépségük valódi teljében. Hogy ezt az anyaság, vagy fiatalabb szeretők hozzák ki belőlük, az rejtély. Az viszont biztos, hogy bárki szívesen cserélne velük testet. Vagy csináltat hasonlót magának, ahogy tette azt Demi Moore is, aki a plasztikai sebészet hasznosságának mintapéldánya. Tőle jobb munkát ugyanis még nem hozott össze ez az egyre kedveltebb szakma.
 |
| Demi Moore |
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onGesztesi érezte, valami nem kerekÚj őrület: Farmerama