Hirdetés

Ciki! Leszakadt a szépségről a ruha!

2010. március 19., péntek 18:45

Katherine Heigl díjat nyert, ám színpadi köszönőbeszédét még az estélyije is unta... A hacuka pántja elszakadt, így majdnem felfedve a melleit.

Hirdetés

A Las Vegas-i ShoWest díjátadón két váratlan dolog is történt, és mindegyiknek ugyanaz volt a főszereplője. Először azon kerekedtek el a szemek, hogy Katherine Heigl lett az év színésznője, majd pedig a köszönőbeszéde közben állt el a jelenlévők lélekzete. Persze nem a szavak voltak annyira érdekesek, hanem a ruhájának pántja, amely a nagy hálálkodás közepén egyszerűen elszakadt... De a Grace klinika sztárjának sajnos helyén volt az esze, és a keze is. Amint megérezte, hogy a mellén csúszni kezd a textilréteg, odakapott, és magát markolászva próbálta folytatni a betanult szöveget. Viszont zavarában nem nagyon tudott épkézláb gondolatot mondani, ezért a házigazda, Billy Bush odalépett, és átvette a ruhatartó szerepét.



Ha az élet kevesebb lélekjelenléttel áldja meg Katherine-t, akkor történelmi pillanatokban lehetett volna részünk. Heigl ugyanis egykori modell létére, sosem mutatta meg fedetlen bájait. Valami kis ruhát mindig magán hagyott, és a különböző magazinok busás ajánlatait is határozottan visszautasítja.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Eltűnt a sztár!
Csaba sérült fiáról beszélt

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft