Hirdetés

Drogozáson kapták Whitney lányát

2011. március 3., csütörtök 15:30

Nagyon úgy néz ki, hogy anyja, Whitney Houston rosszabbik énjét örökölte Bobbi Kristina, ugyanis kokainozás közben fotózták le.

Hirdetés

Legutóbbi buliján nevetve kiabálta Bobbi Kristina, hogy pontosan olyan, mint az anyja. Ez viszont csak akkor lenne örömteli, ha éppen Grammy-jelöltként készülne több ezer ember előtt énekelni, mint Whitney Houston. A tizenhét esztendős lány azonban a mama késői korszakát idézi, mivel kokainozás után hagyta el száját fantasztikus megállapítása. Az esetről több fotó is készült, amiken egyértelműen látszik, hogy Bobbi a drogok császárát szippantja fel egy pénzjeggyel, majd pedig alkohollal lekíséri, csakhogy még nagyobb legyen a kár a szervezetében. 



A lecsúszott sztárcsemetét tavaly decemberben már lekapták egy keményebb buliban. Akkor ugyan nem drogozott, de ivott, cigizett, és egyik barátnőjével csókolózott. Ezt követően Whitney és volt férje, Bobby Brown elbeszélgettek csemetéjükkel, hogy nem kéne így viselkednie, attól függetlenül, hogy ezt látva nőtt fel. De úgy tűnik a szülői szavak már későn érkeztek, mert addigra már beivódott az agyába a követendő rossz példa.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Ne kezdj ki bombanővel, mert megjárod!
Új őrület: Farmerama

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Tévéműsor
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft