2012. január 19., csütörtök 12:00
Madonna elvitte a Golden Globe-díjat Elton John orra elől, a zenész partnere pedig nem hagyta szó nélkül a kudarcot.
Nem tudta türtőztetni magát Elton John élettársa, David Furnish, miután Madonna elhappolta partnere elől a legjobb filmbetétdalért járó Golden Globe-díjat. A producer az eredmény kihirdetése után kisebbfajta dührohamot kapott, és a Facebookon tombolta ki magát, ahol a trágárságokat sem mellőzve ócsárolta Madonnát és magát a díjkiosztót. "Az, hogy Madonna nyerte a legjobb dalnak járó díjat, tökéletesen mutatja, hogy ennek a kitüntetésnek semmi köze az érdemekhez" - háborgott, majd belekötött az énekesnő köszönőbeszédébe is, ami szerinte szánalmasan beképzelt volt.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Furnisht valószínűleg az borította ki, hogy Madonna már a Golden Globe átvétele előtt is megjegyzéseket tett partnerére. Ezzel azonban van egy kis gond, a szópárbajt ugyanis Elton John kezdte azzal, hogy kijelentette: vetélytársának esélye sincs a díjra. Madonna ráadásul győzelme után azt is elmondta, hogy Elton Johnt nagyra tartja, és biztos benne, hogy ellenfele fog még máskor díjat kapni, így Furnish különösen kínos helyzetbe hozta magát és partnerét. Nem is lenne meglepő, ha a következő Facebook-üzenete egy bocsánatkérés lenne...