Amikor 2001-ben Halle Berry átvette Oscarját, azt mondta, hogy az a díj nem csak az övé, hanem minden afroamerikai színésznőé, akiktől elvették a győzelem lehetőségét. Ezzel elsősorban Lena Hornéra gondolt, akit az ötvenes években a szépsége és a tehetsége ellenére gyakran megalázott a filmszakma. Több szerepét utólag kivágták a kész művekből, mert sokan nem akartak színesbőrű nőt látni a vásznon. A negatív közhangulat ellenére, a Kunyhó az égen című mozival óriási sikert aratott. Azonban a producereket ezzel sem győzte meg róla, hogy van létjogosultsága a szakmában, és továbbra is mostohán bántak vele. De a színpadon azért már megkapta a neki járó elismerést, mind szerepeiért, mind dalaiért, amikkel négy Grammy-díjat is bezsebelt. 

Lena a sok megpróbáltatás miatt egész életét rendkívül zárkózottan töltötte. Ennek ellenére ezrek példaképe lett, akiket szintén negatív megkülönböztetés ért, de nem adták fel a küzdelmet. Egyesek szerint unokája, Jenny Lumet is részben a nagyi munkássága miatt kapott több tucatnyi kitüntetést a Rachel esküvője című film forgatókönyvéért. Akárhogy is, Lena legboldogabb pillanatai voltak ezek, mert végre úgy érezte, hogy volt értelme a Földön töltött idejének. Így legalább boldogan ment el vasárnap délután, kilencvenkét esztendősen.