Hirdetés
  Öngyilkos akart lenni a szépfiú
  Utálja gyerekeit az OktoMami

Elhunyt Tom Kruse

2011. július 1., péntek 09:30

Kilencvenhat esztendős korában az utolsó sóhaj is elhagyta Ausztrália egyik legnagyobb nemzeti hősének száját.

Hirdetés

A hős megnevezést mostanság túl könnyen osztogatják mindenféle valóságshow szereplőknek, vagy gyakorlatilag a semmivel egyenlő sportteljesítmények elkövetőinek. Holott vannak olyan emberek, akik valóban kiérdemelték ezt a címet. Mint például Tom Kruse. Az ausztrálok egyik legnagyobb nemzeti kincse azzal vált híressé, hogy időt, energiát és saját testi épségét nem sajnálva juttatta hozzá az embereket postájukhoz. Ehhez pedig nem egyszerűen egy várost kellett körbejárnia naponta. Tom Marre és Birdsville városai között hordta a küldeményeket, illetve a gyógyszerszállítmányokat, ami egy több mint ötszáz kilométeres túrát jelentett. Ez pedig a negyvenes-ötvenes években két hét utazást vett igénybe. Kruse munkáját az óriási távolság mellett, a sivatag, az áradások és a folyók is nehezítették.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Tom azonban semmitől sem hátrált meg, és több mint két évtizeden keresztül szolgálta az ausztrál postahivatalt, amiért az angol királynő ki is tüntette. De hazája egész területén rengeteg helyen találkozni az emlékével utcatáblák, illetve szobrok formájában. Egyik útjáról ál-dokumentumfilmet is készített John Heyer, Az Isten háta mögött címmel.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Így szépül Britney - cuki segítséggel
Itt az új játék, a ZooMumba!

Story Női Extra
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft