Hirdetés

Elrontott sztártetkók

2010. augusztus 16., hétfő 05:15

Lassan már mindegyik hírességen van legalább egy tetoválás, amit büszkén mutogat. Pedig egyeseknek inkább dugdosniuk kéne a rosszul rájuk írt életfilozófiákat és bölcsességeket, mert így csak nevetségessé válnak.

Hirdetés

A sztárokat nem feltétlenül a műveltségükért szeretjük, de azért némelyik még szeretne a kulturális ismereteivel a többiek felé kerekedni. De dalszövegbe mégsem lehet Shakespeare idézetet tenni, ezért inkább magukra tetováltatják a bölcsességeket. Legtöbbször idegen nyelven, ami magában hordja a veszélyét, hogy Kínai Tyúkhúsleves fog valaki hátán cirill betűkkel virítani, a Legyőzhetetlen helyett.

A sorban a legújabb áldozat Rihanna, akinek a bőrfelülete lassan már csak tintából áll. A barbadosi szépség múlt héten találta ki, hogy a nyakára íratja franciául a "Lázadó Virág" feliratot, de mindezt angol szórenddel tette. Vagyis "Virág lázadás" lett belőle, aminek sok értelme nincs, de egy jó ötlet a filmeseknek, hogy a majmok után a növények is rabigába hajthatják az emberiséget. Mentségére szolgáljon, hogy amikor tükörből ránézett a stencilre, akkor ugye ő jó sorrendben látta a szavakat. Viszont elgondolkodhatna a tetováló művészek jobb kiválasztásán, ugyanis ez már a második elrontott mű rajta. Tavaly a "Megbocsátás" Szanszkrit változatát rakták a hátára, csak éppen két betűt felcseréltek benne, és így semmi értelme nincs.

Britney szintén többször áldozatul esett egy olyan tetkósnak, akit a Miami Inkből két óra után eltanácsolnának. Először még tiniként választott ki egy szimbólumot, aminek a "Különleges" a jelentése. Ám a katalógusban, a külföldi kultúrákban szintén kevésbé járatlan művészúr felcserélte a magyarázó feliratokat a képek alatt. Így amit Brit csípőjére rakatott, az azt jelenti, hogy "Furcsa", ami mondjuk később értelmet nyert, amikor kopaszon, esernyővel verte az őt fotózó paparazzikat. Aztán a második varratát is elrontotta ugyanaz az úriember, amikor Ms. Spears Madonna után szabadon, a Kabbalahban találta meg magát. A divatvallás szentkönyvében rábökött Isten szimbólumára, amihez sikerült hozzárakni egy plusz kis pöcköt színezés közben. Amitől értelmét vesztette a hite eme furcsa megnyilvánulása. De szerencséjére a lézertechnológiát nemcsak a gyorshajtók lebuktatására lehet használni, hanem a tetoválások eltüntetésére is. Így ezt az utóbbi testképet leégettette magáról.

Hayden Panettiere szintén elgondolkozott rajta, hogy tavaly összefirkáltatott oldalát helyre kéne állítani. Ugyanis a ráírt olasz nyelvű életfilozófia, "A megbánás nélkül élni", kapott egy plusz "i" betűt, amitől mondanunk sem kell, hogy már semmit sem jelent a mondat. Viszont ő hű akar lenni a tetoválásához, illetve jelmondatához, így nem módosíttatja azt. Szerinte ettől még különlegesebb. Pedig pusztán csak rávilágít az álműveltségére, hiszen nem ő, hanem egy olaszul tudó barátja hívta fel a hibára a figyelmét.

 

Justin Timberlake is a szépség áldozata lett. Ugyanis egy katalógusból a legmenőbbnek tűnő kínai feliratot választotta ki. Azonban ez nem valami magasztos gondolatot hordott magában, mivel azt jelenti, hogy "Műkorcsolya". Viszont JT annyiban kilóg a sorból, hogy a vicces tetkó csak ideiglenesen került rá, az Alpha Dog forgatásán. Bár azért az elég furcsa, hogy a drogdíler, akit megformált, a valóságban is létezett, és elviekben a külsejét, vagyis a tetkókat is róla mintázták meg. Ebben az esetben pedig elég nehéz elhinni, hogy az ügyfelek és a konkurencia komolyan vett egy olyan embert, aki egy nőiesebb, kifinomult sportért rajong, és ezt magára is rajzoltatja.

A legkínosabb eset azonban David Beckhammel fordult elő. A külsejére sokat adó futballista még a tetoválásmániája kezdetén kitalálta, hogy becses neje nevét az alkarjára varratja szanszkritul. De ahogy azt a korábbi példákból már megtanultuk, a betűk helyett jelekkel kommunikáló nyelvekben elég könnyű új értelmet adni egy szónak, akár egy rövid vonással is. Így Becks évek óta egy "Victor" felirattal él, amitől Victoriát érthetően szétveti a düh, mivel amúgy sem szereti férje színezett bőrét, és még az ő nevét is eltolták. Bár a hivatalos verzió szerint nincs akkora hiba David karjának díszében, mivel azt jelenti, hogy "Vihctoria". De ez igazából már csak egy kis marketing csúsztatás.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Lecsukták Fatimát

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (4)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

csajegér (2010. aug. 17., 13:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha Te az alapján tartod az embert normálisnak, hogy van-e tetoválása, akkor gratulálni tudok. Te biztos normális vagy......

Értékeld a hozzászólást!

ekariko (2010. aug. 16., 17:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A cikkiro arra utalt, hogy a latin / roman nyelvekben a jelzo a legtobbszor a jelzett szo UTAN all, tehat "fleur rebelle"-nek kellett volna irni.

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. aug. 16., 12:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
szerintem a lázadó virág rendben van a csajszin, nincs hibásan felcserélve... a többit meg a fene tudja:)

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. aug. 16., 12:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Normális embernek nincs tetoválása, az biztos!

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft