2010. február 22., hétfő 14:30
Már egy hete semmi hír sincs a nyolcvanas évek egyik legkedveltebb gyerekszínészéről, Andrew Koenigről, és félő, hogy depressziója miatt önveszélyes.
Az amerikai és a kanadai rendőrség közös erővel nyomoz
Andrew Koenig után, aki február közepén tűnt el. A negyvenegy éves színész utoljára Vancouverből adott hírt magáról, amikor készült a reptérre, hogy visszatérjen az államokba. Azonban soha nem érkezett meg, és a gépére sem szállt fel. Szintén aktor apja, a Star Trek sorozat sztárja, Walter rettenetesen aggódik érte, mert elég zavartnak és rosszkedvűnek tűnt, amikor telefonon beszéltek. Valamint több barátja is arról számolt be a hatóságoknak, hogy Andy hosszú ideje depresszióval küzd, ezért félő, hogy csinált magával valamit, vagy készül rá.
Andrew a nyolcvanas években lett óriási sztár, amikor megkapta Boner szerepét a Growing Pains című sorozatban. Azonban míg a többi kollegája, Leonardo DiCaprio, Jennie Garth, Kelly Hu, Hilary Swank, és Brad Pitt meg tudta lovagolni a széria sikerét, addig Andrewnak azóta mindössze csak egy említésre méltó alakítása volt - egy internetes Batman-rövidfilmben játszotta el Jokert.
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onMeghalt a kiváló színészBepasizott a megalázott énekesnő