Hirdetés

Embert ölt Willy

2010. február 25., csütörtök 16:30

Több tucat gyerek örök traumával ment haza az orlandói vízishowról, miután végignézték, ahogy egy kardszárnyú delfin megöli oktatóját.

Hirdetés

Újabb bizonyíték arra, hogy a vadállatokból sosem lesznek házi kedvencek, akikkel bármit meg lehet tenni. De Dawn Brancheau sajnos már nem vonhatja le a tanulságot, mert az általa gondozott kardszárnyú delfin vízbe fojtotta. A negyven éves gondozó éppen a szokásos showt mutatta be Shamuval, amikor az állat valamitől ideges lett, és a copfjánál fogva a medencébe rántotta Dawnt. A nő ugyan megpróbált a felszínre úszni, de az orka megragadta a derekánál és lent tartotta, amíg az élet utolsó szikrája ki nem hunyt benne. Mindezt több mint ötven néző szemeláttára, akik közül a legtöbben gyerekek voltak.



Az orlandói vízipark balesetként kommunikálja a történteket, de a szemtanúk egyértelműen megerősítették, hogy a köznyelvben gyilkos bálnaként emlegetett cet ölni akart, ahogy az ösztönei súgták. A legszomorúbb az egészben, hogy Dawn gyerekkora óta delfinidomárnak készült, és egy álma vált valóra, amikor tizenöt éve állast kapott az akváriumban. Azonban tudta, mire vállalkozik, mert mindegyik kardszárnyú veszélyes. Emellett Shamu már gyilkolt 1991-ben, és akkor is a trénere volt az áldozat.

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Derékba tört Balázs karrierje
Liptai Claudia meghatódott

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

gino0924@freemail.hu (2010. márc. 24., 13:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ez a szegény nöci nem a második hanem a harmadik áldozata már a bálnának.tessék megnézni a külföldi lapokat is.

Értékeld a hozzászólást!

Vircsike07 (2010. márc. 1., 17:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
az állatok általában az áldozatukat becserkészik és van amikor mielőtt megölik őket játszanak velük... nem tudni hol a határ... mivel nem ölebről van szó itt minden "finom" mozdulat az ember életébe kerülhet... ezt számba kell vetni amikor az ember ilyen foglalkozást választ magának lsd. Steve Erwin, akit sziven szúrt a rája... aranyosak ezek az állatok és csoádlatos amire megtanithatóak, hogy milyen áron? Néha ilyen áron!

Értékeld a hozzászólást!

monkababy (2010. febr. 28., 17:05)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
nem kell elfelejteni, hogy a vadállatok ösztöne bármikor felébredhet. A gondozónőnek pedig talán (nem tudom, de talán...) fel kellett volna ismernie, hogy valami nem stimmel az állattal. Ez egy veszélyes munka, szörnyű, de benne van ez is a pakliban. Mint ahogy a sofőrök bármikor meghalhatnak egy balesetben...stb. Részvétem a családnak. Azt viszont én sem értem, hogy ha már egyszer ez előfordult, akkor hogy használhatták az állatot továbbra is ilyen célra??? Időzített bomba volt, ha ez igaz.

Értékeld a hozzászólást!

Gweny26 (2010. febr. 26., 08:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem is tudom. Valójában sajnálom nagyon a csajt hogy ez történt vele, de a villanyszerelő is halhat meg áramütésben akármilyn profi. Mivel ez nem hetente történik meg a bálnaidomárokkal, így nem tartom vérengzésnek. Persze nem a legjobb időzítés a sok gyerek miatt. Ami viszont furi nekem: ha egy kutya megöli a gazdáját, azt elaltatják, de egy több tonnás bálna egyszerűen új gondozót kap. Ha annyira védett, akkor vagy befogni sem kéne már, vagy haljon meg ő is mint azok a bizonyos kutyák. Hol itt az igazság???

Értékeld a hozzászólást!

tobiasv (2010. febr. 25., 23:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
horror mi? nem kell játszani a kiszolgáltatott állatokkal!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Értékeld a hozzászólást!

killerwhale (2010. febr. 25., 22:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
"de a szemtanúk egyértelműen megerősítették, hogy a köznyelvben gyilkos bálnaként emlegetett cet ölni akart, ahogy az ösztönei súgták"... ez egy 8-9 tonnás állat, csúcsragadozó, ha ölni akar, akkor egyszerűen széttépi kb 15 másodperc alatt. Nem tudni miért tette, de tény és való, nem öl embert.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
12:20 A dadus
12:10 Ramona
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft