
Értékeld a hozzászólást!
2011. január 20., csütörtök 05:15
Az, hogy minden magazinban megjelent fotót - amin híresség szerepel - retusálnak, tény. Viszont eme utómódosítás nem mindig ésszerű indokokból, a szépséghibák kijavítása miatt történik.
Manapság egyetlen olyan szakma létezik, amelynek képviselői az elvártnál tízszer többet akarnak, és dolgoznak is, hiába nem kéne. De a rengeteg kritika sem képes meggyőzni a Photoshop-gurukat róla, hogy ne varázsoljanak minden magazin fotót olyanná, mintha bábuk pózolnának rajta. Azonban sok esetben a digitális plasztikai sebészek megdönthetetlen elmélettel támasztják alá munkásságukat - amivel nem lehet vitatkozni, mert akkora sületlenség.

A legfrissebb példa a fotóboltosok túlkapására a Britney várva-várt visszatérését támogató promókép. Ezen Ms. Spears egy ágyon fekszik egy bugyiban, és egy lenge felsőben, egy legalább tíz évvel fiatalabbnak tűnő arccal és testtel. Az utómunkát végző brigád azonban állítja, hogy csak Brit kissé elhanyagolt haját igazították ki számítógéppel, mást nem. Csak az a kérdés, hogy akkor miért lett sokkal véknyabb, mint amilyen jelenleg. A mesterséges fogyasztás pedig tetten is érhető, hiszen a jobb felkarján ottfelejtették a fölösleget.
Natalie Portmannel is volt a baja egyeseknek, ugyanis a kelleténél több hús látszott belőle. A Your Highness című film előzetesében ugyanis középkori tangában látható a hátsója, ez pedig a mozifilmeket korhatár szerint rangsoroló szervezet szerint nem való tizennyolc éven aluliaknak. Ezért egy szép nagy nagymama bugyit kellett rajzolni az első gyermekét és Oscarját váró színésznőre. Bár szerencsére csak a trailer erejéig, a filmben marad a falatnyi alsónemű. A hatóság döntése pedig azért kiváltképp érdekes ebben az esetben, mert az almás pitét magáévá tevő Jason Biggs pár éve nem zavarta őket.

Katy Perry bájai szintén nem valók az emberi szemeknek. Legalábbis a VH1 szerint, akik jótékonysági koncertjük plakátján átlagos kebleket varázsoltak a fiatal énekesnőre. A magyarázat pedig az volt, hogy ez egy katonák előtt tisztelgő rendezvény lesz, ahol nem az erotikának, hanem az elismerésnek kell a főszerepet játszania. Viszont marketing szempontból érthetetlen, miért kell egy igencsak figyelemfelkeltő objektumot eltüntetni egy hirdetésről, ugyanis egy laposabb Perry miatt kevesebben vesznek jegyet, és akkor nincs mit felajánlani a haza védelmezőinek. Illetve nem ártott volna megkérdezni az Irakból és Afganisztánból frissen hazatért veteránokat, hogy Katy dekoltázsa, vagy hangja köti le jobban őket.
De míg a Californis Gurls előadójának csak a mellei nem illettek a koncepcióba, addig Beyoncénak az egész teste. Illetve csak a bőrszíne, de az általában mindig. A róla készült címlapfotókon ugyanis több árnyalatot világosítnak a bőre tónusán. Persze nem rasszizmusból, csak valahogy mindig úgy esik, hogy a háttér és az összes felirat a borítón világos, és ezt túlságosan megbontaná Bey sötétbarna külseje.

Ettől okosabban már csak a GQ retusbajnokai mosták magukat, miután novemberben napvilágot láttak Scarlett Johansson képei a magazinban. A technikusok azt a feladatott kapták, hogy tüntessék el ScarJo tetoválásait az alkarjairól, amit véghez is vittek, Csak közben sikerült minden egyéb emberi vonást eltüntetni a szépségről, így egy egészen merész formában kiöntött gumibabának tűnik a képeken. A kifogásként ezek után azt találták mondani, hogy a testfestmények helyén annyival másabb lett a bőre, hogy ezért kénytelenek voltak az egész testét átszínezni egy kicsit. Ettől a kifogástól viszont még a "Megcsúszott az egér" is hihetőbben hangzott volna.
De a válófélben lévő Johansson még így is jobban járt, mint Angelina Jolie, mivel belőle egy másik nőt faragtak a Salt ügynök plakátjára. A producerek úgy gondolták, hogy mivel ez egy férfias, férfiaknak szóló akció mozi, jobban illene a poszterekre, ha Angie kevésbé lenne feminimebb. A megbízott szakembereknek pedig egészen perverz elképzeléseik voltak arról, hogy mitől lesz egy nő férfiasabb, mert egy - mondjuk úgy finoman - érdekes pofit engedtek ki a kezük alól. De legalább az új Angelina-arc illet a mozi szlogenjéhez, a "Ki az a Salt ügynök?"-höz.

Victoria amúgy többnyire tökéletes Angyalait sem engedik csak úgy fotón megjelenni utómunka nélkül. Bár erre tényleg jó indoka van a cégnek, hiszen Adriana Lima, Candice Swanepoel és a többiek egy csodamelltartót is hivatottak eladni. Ellenben a mód, ahogy retusálják őket, már nem éppen elfogadható. A természetes szépségű lányok méretes műmellekkel köszönnek vissza a VS katalógusok oldalairól. Ez azonban hivatalosan nem retus - hiába ordít róluk -, hanem az említett fehérnemű hatása, ami ezek szerint nem formát ad a kebleknek, hanem szilikonnal tölti meg azokat.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
