Fiút nevelnek Shilohból
2010. február 25., csütörtök 13:30
A Brangelina párosnak három fia van, de mégis úgy tűnik, mintha négy lenne, ugyanis Shiloh egyáltalán nem tűnik lánynak.
Angelina Jolie igazi kis divatdiktátort faragott Zaharából, aki mindig a legtrendibb kislány ruhákat hordja, viszont Shiloh-val egészen más a helyzet. A három éves pici ugyanis csak fiús cuccokat hajlandó felvenni, szoknyát fegyverrel sem lehetne rákényszeríteni. Sőt, még a haját is levágatták a héten Pán Péteres stílusura, amilyen az apjának, Brad Pittnek volt a kilencvenes évek elején. A család barátai szerint Shiloh az öltözködését is pont a papa miatt vette anti-lányosra. Így akkor is közel érzi magát a szépfiúhoz, amikor nincs vele, mert éppen forgat valahol messze. Ugyanis sokkal erősebb a kapocs közte és Brad között, mint amilyen az anyjával, vagy bármelyik testvérével.

Egyes szakértők szerint Shiloh már nem fogja kinőni a fiús dolgokat, vagy csak nagyon nehezen. Így elképzelhető, hogy a világ legtökéletesebb génjeivel rendelkező lányból leszbikus lesz, ha felcseperedik.

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onLiptai Claudia meghatódottDerékba tört Balázs karrierje
Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
SyamAbyssi (2010. febr. 26., 21:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Tinky! Igen, néha a felnőttekről sem lehet eldönteni hogy milyen neműek. És ezt nem tudom megérteni (ha valaki örökölte lány létére a fiús arcot és testalkatot az más).
Kislányként én is szerettem focizni a tesómmal és apuval, de megmaradtam annyira nőnek, hogy pl nem csocsózok. Az meg hogy a gyerek mit hajlandó meg mit nem csakis a nevelésen múlik.
Értékeld a hozzászólást!
tinky (2010. febr. 26., 06:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nahát,akkor nekem is leszbikusnak kellett volna lennem..SyamAbyssi én sokszor felnőttekről sem tudom eldönteni.hogy férfiak-e -e vagy nök..
Értékeld a hozzászólást!
arkcsiga (2010. febr. 25., 15:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ekkora hülyeséget is rég olvastam.. Kicsi korom óta nem szeretem a lányos holmikat, nadrágban jártam, fociztam és még sorolhatnám... Most is boxot és Forma-1-et nézek, emellett boldog házasságban élek és 3 gyereket nevelek.. A ruhától senki nem lesz leszbikus, és attól sem hogy ennyire apás, én is az voltam... 3 éves az istenért....Próbáltál már felöltöztetni egy gyereket másba, mint amit hajlandó felvenni??
Értékeld a hozzászólást!
SyamAbyssi (2010. febr. 25., 14:37)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyet is értek veled meg nem is Snowball. Szerintem nem kifejezetten lányos az arcocskája a picinek, ami azért van mert a haját is fiú fazonra vágatták. Ami önmagában azt mutatja, hogy véletlen sem akarják lányként "nevelni". Az igaz, hogy kényelmesebb egy nadrág a gyereknek, de én még ekkora kislányon nem láttam kék-piros melegítőt.. a kimondottan fius pulóverről és az alatta lévő ingről meg nem is beszélve. Tehát nem a kényelem miatt öltöztetik így, és nem ezért ilyen a haja sem. Őszintén, ha veled szembe sétálna egy ilyen külsejű pici, akkor tudnád, hogy lány? Nem, egyértelműnek tűnne, hogy fiú.. És ez igazából elég furcsa.. nem normális dolog ha valaki fiúként öltözteti a lányát. De igazad van, nem ettől lesz leszbikus.
Értékeld a hozzászólást!
snowball (2010. febr. 25., 13:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem a kislánynak igazán bájos, kislányos arca van. Egy 3 éves gyereknek meg praktikusabb a nadrág, mint a szoknya. Fidres-fodros lányruhácskát elég a nagyobb ünnepeken ráadni, hétköznap hadd szaladgáljon kényelmes játszóruhában, nadrágban. Az meg nagy baromság, hogy ettől leszbikus lesz!
Értékeld a hozzászólást!