2010. augusztus 10., kedd 12:30
Whitney Houston egyre inkább közeledik az ötvenhez, és egyre kevésbé tudja megőrizni a jó formáját, ugyanis a súlya fékezhetetlenül gyarapodik.
Tegnap töltötte be a negyvenhetedik életévét Whitney Houston, amit már a hétvégén megünnepelt lányával. Állítólag remekül érezték magukat a Bahamákon, csak a tortaevés maradt ki a szülinapi mulatozásból. Ami érthető is, hiszen Whitney-nek sikerült alaposan elhíznia az elmúlt hónapokban. Az egykoron vékony testalkatáról híres díva magához képest rengeteget felszedett, és most kerekebb, mint amikor Bobbi Kristinát várta. Ez a külső pedig egyáltalán nem áll jól neki.

A legendás énekesnőről már néhány hónapja is lehetett látni fotókat, amiken szép nagy hasa van, de ahhoz képest is sokat hízott azóta. Az okosok szerint a hangja romlását, és az omladozó karrierjét ellensúlyozza a folyamatos evéssel, mert abban legalább örömét leli. Persze a menedzsmentje szerint betegség kínozza, de akik étel közelében látták mostanában, azok egészen másról számolnak be.

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
