Hirdetés
  Titokban fog szülni Katalin?
  Bugyi nélkül mutogatta magát az ősz Rihanna

Hajón kelnek egybe Angelináék

2013. július 19., péntek 18:00

Angelina Jolie és Brad Pitt törölték az eddigi esküvői terveiket, és inkább egy óceánjáró fedélzetén kötik össze hivatalosan is az életüket.

Hirdetés

Remélhetőleg senki sem tengeribeteg azok közül, akik meghívót kaptak Angelina Jolie és Brad Pitt esküvőjére. A Brangelina-páros ugyanis úgy döntött, hogy egy hajó fedélzetén tartják meg a lagzijukat. A tervek szerint a Hebridean Princess nevű luxuscirkálót fogják kibérelni, mintegy 100 millió forintért, és a skót szigetvilágban hajókáznak majd, miközben kimondják az igeneket. Aztán vagy a fedélzeten vagy az egyik lakatlan szigeten buliznak az ötven vendéggel, akik felfértek a hajóra, amit maga az angol királynő is kibérel néha.

A különleges esküvő ötlete nem a sztárpártól származik, hanem legnagyobb gyereküktől. Maddox a néhány évvel ezelőtti skóciai nyaralásuk képeit nézegetve jutott arra a következtetésre, hogy azon a környéken kell megtartani a ceremóniát, hiszen imádtak ott lenni. Majd ebből egy közös családi brainstorming során megszületett a vizes lagzi terve.

Bradék korábban május végén akartak egybekelni franciaországi birtokukon, és már a házassági engedélyt is kikérték a helyi hivataltól. Ám közbejött Angelina dupla mesztektómiája, és lefújták az előkészületeket. Most viszont már teljesen jól van Angie, így a nyár vége felé végre valahára férj és feleség lehetnek.

fotó: Northfoto
fotó: Northfoto

Story Női Extra
Cikkek róla
Tévéműsor
00:40 Rejtjelek
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft