Hirdetés

Idősen is bombázó az egykori modell

2010. február 4., csütörtök 09:30

Fiatalabb korában egyszer már elcsábította Richard Gere-t Lauren Hutton, és ez még ma, túl a hatvanon is könnyedén sikerülne neki.

Hirdetés

Ha valakit kortalan szépségként emlegetnek, az üres frázisként hat általában, de nem Lauren Hutton esetében. A hatvanhat éves egykori modellnek ma sincs oka semmi panaszra, hiszen nem csak szépen öregedett meg, de könnyedén felveszi a versenyt egy-két jóval fiatalabb hölgytársával is.

Így nem csoda, hogy Lauren még ma is vállal fotózásokat, például az egyik divatóriás középkorúaknak szánt kollekcióját is vele adják el. A boldog munka közben véletlenül még a bugyiját is megvillantotta. Mondjuk meglepni már nem tudja az embereket ilyen módon. Hiszen öt esztendeje az egyik magazinnak anyaszült meztelenül pózolt, hogy megmutassa, a hatodik x-en túl is nézhet jól ki az ember. Karrierje csúcsán pedig a Nyuszis magazinban és a Vogue-ban is megmutatta bájait.

Az első fogai közt lévő hézagról elhíresült Lauren a nyolcvanas években lett a férfiak álma, amikor Richard Gere szeretője volt az Amerikai Gigolóban.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Titokzatos pasik, akik celebeket szeretnek
Pártos Csilla remek formában van

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Tévéműsor
12:15 A dadus
12:00 Híradó
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft