2011. január 26., szerda 05:15
Egy gonosz közmondás úgy tartja, hogy a világon mindenki magyar, ami kis vizsgálódás után nem is áll távol az igazságtól. Legalábbis, ami a sztárvilágot illeti.
Gábor Zsa Zsa, Lugosi Béla, vagy Joe Eszterhas neve a világon mindenhol ismert, ahogy az is, hogy Magyarországon születtek. Viszont akad jó pár olyan híresség, akikről nem annyira köztudott, hogy a vérükben van a lóról hátrafelé nyilazás. Pedig sőt, mi több, még büszkék is magyar felmenőikre.


E.T. egykori barátnője, Drew Barrymore viszont gyakorta emlegeti magyar gyökereit, teszi mindezt annak ellenére, hogy anyja, Makó Ildikó nem igazán foglal sok helyet a szívében a gyerekkora miatt. Adrien Brody mamája ellenben nemcsak fia, de több ezer másik ember életében is fontos szerepet tölt be képeivel. Ő ugyanis, nem más, mint Sylvia Plachy sztárfotós, aki Budapesten látta meg a napvilágot. Rachel Weiszről sem az, az első dolog, ami eszünkbe jut, hogy földink, pedig a papája egy igencsak elismert magyar mérnök volt. A Gossip Girl hármasszámú szépsége, Jessica Szohr se az interneten találta különleges vezetéknevét, hanem papájától örökölte. Egy másik közkedvelt sorozat, az Esküdt ellenségek sem mentes gulyás és a pörkölt imádattól, hiszen Mariska Hargitay az egyik főszereplő, aki Mickey Hargitay - vagy Miklós, ha így jobban tetszik - világhírtű bodybuilder ágyékának gyümölcse.

Azon se csodálkozzon senki, hogy Paul Newman volt az atyja a világ egyik legjobb szószait gyártó cégnek, vagyis örökölte magyar anyukájától a fűszerekhez való érzékét. De az se véletlen, hogy Columbót, vagyis Peter Falkot nem lehetett átverni. A dédapja ugyanis Falk Miksa volt, aki országunk egyik legnagyobb koponyájának számít a mai napig, az ész pedig szerencsére nem kopott ki a famíliából az idők során. Frank Darabontban viszont nem sok maradt meg a magyarságából. A kiváló rendező szülei sok szépet ugyanis nem mesélhettek neki, amikor előadták, hogy '56 utáni események miatt kellett elhagyniuk az országot, és ezért született ő egy francia menekülttáborban. Viszont, ha másképp alakul a sorsa, akkor nem készülnek el a legjobb Stephen King filmadaptációk.

Reméljük sokkot még senki nem kapott attól, hogy tényleg fél Hollywood genetikai késztetést érez a csípős paprika rágcsálásra, ugyanis akad még egy-két név a tarsolyunkban. Ők azonban már szoros kapcsolatban tényleg nem állnak velünk, hiszen már második generációs amerikaiaknak számítanak. Ennek ellenére még büszkeséggel tölthet el minket, hogy a nagyszüleik révén Goldie Hawn - és így Kate Hudson is -, River és Joaquin Phoenix, a nagy nevettető Rodney Dangerfield, Freddie Prinze jr., az Enterprise első kapitánya, William Shatner, és az első Pókember-trilógiát ledirigáló Sam Raimi ereiben is magyar vér csörgedezik, bár nem sok. Talán ezért nem ragaszkodott ennyire a nevéhez Louis Szekely sem, és lazán angolosította Louis C.K.-re. Akiknek így sem lenne ismerős, azoknak elmondjuk, hogy ő az egyik legjobb, és a legtöbbet támadott stand-up komikus az univerzumban.

Persze nemcsak a filmesek között találunk esetleges rokonokat, hanem a zenészek közt is. Közülük is a legkiemelkedőbb talán Gene Simmons, a KISS feje és gitárosa. A rockikon ugyan soha egy percet sem élt itt, de Jándról származó anyukája fontosnak tartotta, hogy tudjon magyarul, így többször is adott már interjút nyelvünkön a hazai médiumok jeles képviselőinek. Paul Simontól hasonlóra ne számítsunk, de azért ő sem titkolja, hogy Európa szívében született. Sőt, ő volt az egyik első zenész, aki a rádió alkalmazásába került, amíg nem kellett a háború miatt menekülnie. A fiatalok körében óriási népszerűségnek örvendő Linkin Park vezére, Mike Shinoda ellenben nagyon nem emlegeti, hogy Árpád fejedelem leszármazottja. Pedig anyai nagyszülei itteniek voltak, míg Oroszországba nem kerültek, majd onnan az USA-ba. Arra viszont büszke, hogy japán felmenői is voltak.
Végül kicsit tényleg bánkódjunk azon, hogy a különböző háborúk miatt rengetegen külföldre disszidáltak, aminek hála sem a Calvin Klein, sem az Estée Lauder nem lett magyar cég. Ugyanis mindkét márka alapítója nálunk jött volna a világra, ha szüleik a puskák ropogása miatt nem választják az Álmok Országát.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
