2009. november 25., szerda 07:00
Alig két hónap alatt majdnem húsz kilót adott le a brit Szomszédok sztárja, Hannah Waterman, és olyan teste lett, mint egy huszonévesnek.
A sztárok mindig kínosan ügyelnek a súlyukra, amit
Hannah Waterman egészen nyárig nem tett meg. Az angol Szomszédok, vagyis az EastEnders szereplője a bikinis lányok láttán eldöntötte, hogy ő is olyan testet akar. Ezért borzasztóan szigorú fogyókúrába és edzésbe kezdett, aminek meg is lett a hatása. Két hónap kemény munkával majdnem húsz kilótól szabadult meg, majd szálkásításba fogott, aminek köszönhetően aerobik világbajnokokat megszégyenítő teste lett. Az új külsejét pedig szívesen is mutogatja, méghozzá egy oktató filmben, amivel a sorstársain akar segíteni.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Sokak szerint a harmincnégy éves színésznő korántsem csak a kitartásának köszönheti a fantasztikus változást. Mivel a testén semmi jele sincs a korábbi súlyfeleslegének, pedig az elhízás nem múlik el csak úgy nyom nélkül a bőrről. Hannah viszont tagadja a plasztikai beavatkozás tényét, holott az nagyon is nyilvánvaló a mostani külsejét elnézve.

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onLeállt a fiatal rocker szíveH1N1-el fertőződtek meg?