2011. augusztus 17., szerda 09:30
Az utóbbi években megsokasodtak azon, hírességeket pucéran ábrázoló felvételek, melyeket akár az Animal Planeten is bemutathattak volna. Ugyanis akkora kacsák voltak.
Az internet térhódításával a kilencvenes évek vége felé rengeteg új kifejezéssel gazdagodtunk. Ezek egyike a "fake", amit azon montázsokra szokás alkalmazni, melyeken egy sztár feje látható egy kompromittáló helyzetben lévő testre rakva. Ezen képek nagy részéről persze azonnal látja mindenki, hogy nem eredetiek, hiszen nem éppen grafikai csúcsteljesítmény a megvalósításuk. Azonban egy-két esetben olyan jól ügyeskedtek a montázslovagok, hogy hatalmas médiabotrány kerekedett az ál-szex képekből.

A tökéletes hamisítványok főszereplői általában mindig az adott év legnépszerűbb celebjei, akiket milliók akarnak meztelenül látni. Ilyen helyzetben találta magát tavaly például Katy Perry is. Russell Brand dögös nejének pucér képei úgy járták be a világsajtót, mint korai, amatőr fotók. Ám hamar kiderült róluk, hogy csak egy, Katy-re felettébb hasonlító hölgy kitárulkozását módosították egy picit. Emma Watson viszont pár hónappal később a klasszikus fake-gyártás áldozatául esett. A fejét egy zuhanyzás után szárítkozó lány testére applikálták, méghozzá tökéletesen. Így mindenki napokig valódinak hitte őket, egészen az eredeti művek feltűnéséig. A Harry Potter-széria Hermionéjét az átlagos bájával hódító Zooey Deschanel követte, akinél szintén kiderült, hogy csak egy hasonmás pajkoskodott a fényképezőgépe előtt.

A kamu szexbotrányok természetesen mozgókép formájában is felütötték fejüket. Sőt, ezek közül a legismertebbekről mai napig sokan azt hiszik, hogy eredetiek. Mi több, egyes felnőtt tartalmú oldalak máig pénzért árulják őket. A legjobb példa erre Britney Spears és Kevin Federline nászutas videója, amin az énekesnő feje és férje legnemesebb testrésze látható akció közben. De a megszállott Spears-fanok összehasonlító fotók tucatjával bebizonyították, hogy nem kedvencük látható a házi pornón. Lindsay Lohant szintén orális örömszerzés közben kapta valaki lencsevégre mobiljával egy klubban, de még a felvétel rossz minősége ellenére is látszik, ez bizony nem LiLo. Viszont a viharos magánélete miatt akár ő is lehetne. Kristin Davis hasonló tartalmú kisfilmjéről is hamar bebizonyosodott, hogy ő csak a Szex és New Yorkban olyan pajkos, hogy hagyja magát kamerára venni, az életben nem. Christina Aguilera ügye viszont máig kérdéses. Róla egy olyan videó kering, amit egy szemközti szállodaszobából készítettek a nyitott erkélyajtaján keresztül, miközben akkor még csak vőlegényét lóként üli meg. A film sztárja végig csak hátulról látható, de nagyon hajaz X-Tina kétezres évek eleji megjelenésére. Csupán a tetoválások hiányoznak róla.

A lista még bőven folytatható lenne, de a lényegen a több példa sem változtatna: ezen igaznak hazudott képek és videók addig folyamatosan feltűnnek majd, míg vannak sztárjaink. Hiszen már az ötvenes években is akadtak pletykák arról, hogy ki, kivel bújt össze, csupán akkoriban mindössze a szavak erejével lehetett valakit hírbe hozni. Ma pedig már adottak a ravasz pletykagyárosoknak a technika eszközei is. Igény pedig akármennyire is tagadjuk, van ezekre, hiszen a kedvenceinkről mindent tudni akarunk, és minden vélt, vagy valós információ morzsára lecsapunk. Még akkor is, ha az nem éppen a nyilvánosságra tartozik.

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
