Hirdetés

Kegyetlenül kivégezte gyermekeit egy nő

2010. július 29., csütörtök 17:30

Az elmúlt két évtizedben nyolc újszülöttjét is meggyilkolta egy francia ápolónő, mert valószínűleg nem akart két lánya mellett még több gyereket nevelni.

Hirdetés

Franciaország történelmének legkegyetlenebb bűncselekményére derült fény. Egy negyvenöt éves nő ugyanis több babájával is végzett. A nővérként dolgozó Dominique Cottrez vélhetően pár perccel a szülés után gyilkolta meg a csecsemőket, majd a háza különböző pontjain rejtette el a holttesteket.

A szörnyű tettére azután derült fény, hogy Dominique és férje eladták házukat, az új lakók pedig egy medencét ásattak a kertbe. Munka közben azonban két apró csontvázra bukkantak. A rendőrség ezek után átvizsgálta az egész portát, és hat további gyerek maradványait találták meg. 



A picik az elmúlt huszonkét évben születhettek, és azért kellett meghalniuk, mert az anyjuk nem akart még több gyereket már meglévő két lánya mellé. Egyelőre nem tisztázott, hogy valamilyen pszichológiai betegségben szenved, vagy csak ennyire kegyetlen. Az viszont biztos, hogy életfogytiglani börtön vár rá. Ahogy a férje is hosszú ideig a rácsok mögött lesz, bár állítja, hogy még a terhességekről sem tudott, nemhogy a kivégzésekről.

 

Megcsalás után durva válás várható a sztárpárnál!


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Agysérülést szenvedett az elgázolt olimpikon
Kis híján sírva fakadt Claudia

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (8)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Chagita (2010. aug. 2., 12:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nővér és nem tudja, hogy kell védekezni, a pasi meg nem vette észre????? El se hiszem!!! Őket kellene elásni......... élve.

Értékeld a hozzászólást!

Betty-Boo (2010. júl. 31., 23:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem dögöljön meg!!!!!!De nagyon!!!

Értékeld a hozzászólást!

őszintemama (2010. júl. 30., 12:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Lehet, hogy ez mind azért volt, mert későn vette észre a terhességeit, amikor már nem lehetett elvetetni. Ráadásul nem a férjétől eshetett teherbe!!! Egyébként undorító és kegyetlenség ennek a nőnek a tette, amit nem sima bezárással oldanék meg büntetés gyanánt...

Értékeld a hozzászólást!

enyhefintor (2010. júl. 30., 09:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ezek azok a típusú nők, akiknek egy gyereket sem szabadott volna szülniük!! Valószínű, vállalta a társadalmilag elvárható családi mintát, 2 gyerekkel, aztán "senki többet harmadszor". Franciaországban szépen fel lehet nevelni 2-nél több gyermeket is az ottani fizetésekből, vagy lehet védekezni (látható volt, hogy nem kicsi házban éltek). Számító, kegyetlen, lelketlen perszóna, akit remélem nem hagynak békén a börtönben!! Az ilyen bűntett alól semmi sem oldozhatja fel.

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. júl. 30., 08:45)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Franciaországban nem ez az első ilyen ennek valami okának kell lenni.Nem tudom mi más ott de tudom volt már több hasonló eset.Nem lehet ezt véleményezni annyira borzasztó,hogy elgondolni sem tudom az ilyen emberek mit gondolhatnak vagy hogy képesek ilyenre.

Értékeld a hozzászólást!

izoferne (2010. júl. 29., 22:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
8 gyerek? Az azt jelenti, hogy 6 éven át terhes volt az asszony! Nagyon hülyének kell lennie a férjnek, ha soha nem vett észre semmit a feleségén!! Ilyen barmok miatt vannak tele az árvaházak, na meg a javítóintézetek. A kölkök valahogy csak úgy lesznek, aztán már nincs ki gondjukat viselje!

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. júl. 29., 21:26)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A férj nem tudott semmit??? Hahaha... A szomszédoknak sincs szemük? Már egy 3 hónapos terhesnek is látszik a nagyobbacska pocak.

Értékeld a hozzászólást!

Tisi Andi (2010. júl. 29., 19:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Naponta 8 x jól megkínoznám ezt a 2 lábon járó szörnyet. Mert az ilyet, se nőnek, se anyának nem szabad titulálni. És a férje ártatlan mert nem tudott semmiről....? Na ne, ennyire már ne nézzük hülyének ember társainkat. És ezt az ottani hatóság bevette? mert elengedték az "apát". Ez nem semmi !

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft