
Értékeld a hozzászólást!
2010. augusztus 16., hétfő 10:30
A jelek szerint eszébe sem jut Victoria Beckhamnek, hogy újabb gyereket vállaljon, mivel a jelenlegi hárommal sem bír.
Nem sült el valami jól a Beckham-család háromnegyedének szombat esti vacsorája. Pedig a kedvenc japán éttermükben voltak, ahol a három gyerek valószínűleg olyat ehetett, amitől extra energiájuk lett. A fiúk valósággal megvadultak a családi autóban, amint megpillantották az őket fényképező paparazzikat. Az ötéves Cruz szinte előreugrott a hátsó ülésről, hogy megmutathassa csorba fogsorát.

Majd Brooklyn kezdett táncolni elől. Miközben Victoria idegei szép lassan felmondták a szolgálatot. Eleinte még próbálta csemetéit megfékezni, de ők többen voltak, és kitartóbbak is nála, így feladván a nevelési kísérletet, kezébe temette arcát, és várta a hazaérkezést.

Ez a kis pillanatkép az angol médiakirályi família életéből, egyértelműen jelzi, hogy Victoriának esze ágában sincs újra anyai örömök elé nézni. Ezt maga a divattervezővé lett popsztár is megerősítette nemrég. A távoli jövőben szeretne még egy utódot, de jelenleg még túl sokat kell ahhoz foglalkozni fiúkkal, hogy maradjon energiája még egyre. Vagyis a múlt heti pletyka, miszerint megint terhes, annyira közel áll a valósághoz, mint a Mátrix története.

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
