Hirdetés

Lába közét dedikáltatta GaGa

2010. március 21., vasárnap 19:00

Boy George nem igazán jön zavarba egy széttett lábú hölgytől, de mégis elpirult, amikor Lady GaGa megkérte, hogy írja alá teste legrejtettebb zugát.

Hirdetés

A zenészeket legalább egyszer pályafutásuk során megkéri valaki, hogy írja alá a mellüket, de délebbre elég ritkán szoktak dedikálni. Boy George azonban mégis abban a helyzetben találta magát, hogy ott állt előtte egy letolt bugyogójú hölgy. Sőt, nem is akárki szerette volna megkapni az intim aláírást, hanem Lady GaGa. Az extrém díva maga hívta meg gyerekkori idolját egyik koncertjére. Boy pedig jófiúhoz mérten, gratulálni akart a GyaGyának a show után, azonban vörös fejjel távozott a backstage-ből, mert nem tudott mit kezdeni a furcsa kéréssel. A legendás énekes ugyan elgondolkozott, hogy rávési nevét a Lady szeméremdombjára, de képtelen volt megtenni.

GaGa túlzott lelkesedése nem újkeletű. Már több alkalommal elmondta, hogy George az egyik legnagyobb példaképe, és kislányként olyan akart lenni, mint ő. Nos, ha az erős sminket és a furcsa ruhákat nézzük, akkor sikerült is neki.


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
18:30 Tények
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft