Hirdetés

Látták Maddie-t!

2010. március 3., szerda 16:30

Több ezer oldalnyi titkos nyomozati anyagot hoztak nyilvánosságra, amelyből kiderül, hogy Madeleine McCannt többször látták már eltűnése óta, sőt, fel is vették kamerával.

Hirdetés

Lassan három éve lesz, hogy nyoma veszett Madeleine McCannek a családi nyaralójukból, és azóta sem találják. Bár világszerte tart a nyomozás jelenleg is, eddig semmilyen értékelhető dolgot nem derítettek ki. Vagyis eddig ezt hittük, de a most napvilágra került titkos jegyzőkönyvekben egészen más áll. Maddie-t ugyanis nemcsak aznap este látták elrablójával, amikor eltűnt, de utána többször is felbukkantak nyilvános helyeken. Sőt, egy biztonsági kamera még fel is vette őket, amint egy boltba besétálnak. A portugál rendőrség azonban egyik szemtanúval sem foglalkozott sokat, és nem tekintették igaznak a vallomásaikat. Ők ugyanis már régen halottnak nyilvánították Maddie-t.

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)



Több angol nyomozó is biztos benne, hogy a kicsi már nincs életben, ezért azon dolgoznak, hogy a holttestét előkerítsék. Sőt, egyesek szerint el sem tűnt soha Madeleine, csak a szülők rejtették el, amikor véletlenül életét vesztette a nyaralás alatt. Vagyis ezért nem foglalkoznak a tanúvallomásokkal, mert valószínűleg csak a nyomravezetői díj miatt jelentkeznek ezek az emberek.

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Önkielégítés közben halt meg a műsorvezető
Levetkőzött az idősödő színésznő

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

malacka85 (2010. márc. 24., 19:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szegény kislány!! Nagyon felelőtlen szülők, idióták! Hogy lehet 3 pici gyereket egyedül hagyni??? Nekem ne mondja senki,hogy az étteremből 10-20 percenként visszafutkároztak megnézni a gyerekeket!!El voltak ők foglalva a kajával meg a barátokkal...aki egyedül hagyja így a gyerekeit,az nem egy felelősségteljes szülő! Nem lennék a helyükben!SZÖRNYŰ lehet.....

Értékeld a hozzászólást!

XNia (2010. márc. 3., 19:34)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Akármi is az igazság, ez borzalmas a szülőknek, ha a gyerek valóban él, akkor neki is. Én nagyon-nagyon sajnálom őket, és remélem, egy nap visszakapják őt. Nagyon szép kislány!

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
12:20 A dadus
12:10 Ramona
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Keresgéljen és foglaljon 150 ország 160.000 szálláshelye közül. Az Agodánál akciós ajánlatok várják!

 
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft