Hirdetés

Lefogyott Britney volt férje

2009. október 22., csütörtök 19:45

Jellemző Kevin Federline-ra, hogy azonnal hajlandó volt odafigyelni a súlyára, amint az egyik tévétársaság pénzt ajánlott neki a fogyásért.

Hirdetés

A hírességek pénztárcáját fosztogató aranyásók szinte már templomot emeltek Kevin Federline-nak, amiért megmutatta nekik, hogyan kell valakitől az életjáradéktól elkezdve, az önbecsüléséig mindent kicsalni. De félő lett volna, hogy a jólétbe belehízott táncos nem fért volna be a szentély ajtaján. A sajtó által K-Fatnek csúfolt apuka azonban elindult a változás útján, persze nem önszántából, hanem egy show kedvéért. A műsorral pedig nemcsak a neve kerül újra be a körforgásba, hanem egy szép kerek összeg is a bankszámlájára vándorol. Ehhez azonban meg kellett szabadulnia a tetemes súlyfeleslegétől, különben egy centet sem kapott volna.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Britney életének megrontója, és egyben gyermekinek apja persze sokat nem foglalkozott a kritikusokkal, hiszen ő addig boldog, amíg van mit költenie. De azért szemmel láthatóan jobban érzi magát kisebb hassal. Bár két percet még változatlanul nem tudna letáncolni.


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Berni78 (2009. okt. 26., 12:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A világ egyik legundorítóbb embere. Elsősorban emberileg értem, de külsőleg is csúnya, visszataszító, ultragáz...

Értékeld a hozzászólást!

Royal (2009. okt. 23., 16:30)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem csak ebben az orszagban, hanem mashol sem erdekel senkit. Tehetsegtelen, csunya, kielt senki. Ezt a borostas fejet pedig elfelethetne mar egyszer, persze valoszinu o is tudja, hogy e nelkul meg jelentektelenebb lenne.

Értékeld a hozzászólást!

lizi76 (2009. okt. 22., 22:47)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kit érdekelez a faszi ebben az országban?

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
12:45 A dadus
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft