2010. május 6., csütörtök 18:00
Korunk Amerikájának egyik legkedveltebb tévésztárja, Heather Morris váratlanul minden ruhát ledobott magáról, pedig szeretne ifjú rajongói példaképévé válni.
Hazánkban egyelőre még nem tűzték műsorra a Glee című musical sorozatot, de azért, aki nagyon akarja, az meg tudja nézni. A filmet nemcsak a legnagyobb popslágerek fantasztikus átiratai miatt érdemes figyelmmel követni, hanem Heather Morris miatt is. A huszonhárom esztendős szőkeségnek ugyan nincs nagy szerepe, de annál viccesebb, és nem utolsó sorban még szép is. De, hogy mennyire jól is néz ki, azt igazán a legújabb fotóin látni, hiszen egy gyűszűnyi textil sincs rajta. A váratlan vetkőzést azért vállalta be Heather, mert már most szeretné elkerülni a tinikedvenc szerepkörébe való beskatulyázást, neki ugyanis sokkal nagyratörőbb vágyai vannak színművésznőként. Persze mindezt úgykívánja megvalósítani, hogy példát mutat a fiatal rajongóinak, akikből akad bőven mostanság. Vagyis szerinte a pénzért való pucérkodás a követendő irányvonal. 
Persze, aki jobban ismeri Heathert, az tudja, hogy eddigi pályáját sem a gyerekbarát momentumok szőtték át. A showbizniszbe ugyanis Beyoncé háttértáncosaként került be, ami azt jelenti, hogy férfi vérnyomást növelő mozdulatokkal járta a világot. 
Döbbenetes átalakulás: sötét videoklipben, falatnyi cuccokban vonaglik a gyereksztár!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
